
Női röplabda Eb – Papírforma orosz és olasz siker
A magyar, török, lengyel és szlovák közös rendezésű kontinenstornán az olaszok a B, míg az oroszok a D csoportban állnak két meccs után szettveszteség nélkül.

A magyar, török, lengyel és szlovák közös rendezésű kontinenstornán az olaszok a B, míg az oroszok a D csoportban állnak két meccs után szettveszteség nélkül.

Babosnak háromszor volt kettős hibája a mérkőzésen, viszont hét ászt szervált.

„Tizenöt éve nem látott siker kapujában állunk, egy győzelemre attól. Naivitás volt azt gondolni, hogy ez egy könnyű meccs lesz.”

A címvédő győriek az EHF Kupa-győztes Siófok KC elleni mérkőzéssel kezdik a bajnokságot jövő vasárnap.

A magyarok egyetlen találatát 4-0-s hátránynál Kiss-Simon Franciska szerezte a 49. percben.

Az ötödik csata első kilenc gémje mindkét oldalon csak hárított bréklabdákat hozott.

A két BL-résztvevő december 7-én Veszprémben, április 11-én pedig Szegeden játszik egymással.

A csütörtöki találkozó 19 órakor az osztrák Manuel Schüttengruber sípjelére kezdődik, a visszavágót jövő csütörtökön rendezik a Groupama Arénában.

Johnson elmondta, hogy Nagy Ádám bokáját egy specialista is megvizsgálja hamarosan, és azt követően derül ki, milyen kezelést igényel a sérülés.

Vasárnap ugyancsak 17.30-től a cseh válogatott lesz a magyarok ellenfele.

A Bajnokok Ligája selejtezőjéből az Európa-ligába átkerült FTC jövő csütörtökön idegenben vívja az első mérkőzést.

A „Tusup-bomba” valószínűleg már ma robbanhat, amikor az amerikai bejelenti, hogy a jövőben átveszi egy 15 éves magyar tehetség, Bujdosó Zsombor felkészítését.