
„A mostani produkciót soha nem fogjuk elfelejteni”- beszélgetés Miklósa Erika operaénekesnővel
Mintha itt nagyobb szeretettel várnának, mint bárhol. Valami különleges atmoszféra van ezen a fesztiválon, és mindig hihetetlenül nagy siker.

Mintha itt nagyobb szeretettel várnának, mint bárhol. Valami különleges atmoszféra van ezen a fesztiválon, és mindig hihetetlenül nagy siker.

– Hogyan lehetne a mai fiatalokkal még jobban megszerettetni az opera műfaját?
– Nekem erről van egy külön véleményem: én abban nem hiszek, hogy van fiatal, meg van öreg. Akinek van affinitása és érzéke az operához, az megszereti.

Miskolcon vendégszerepel Dolhai Attila. A népszerű énekessel a színházban beszélgettünk.

Mindig érdekelt és nagyon vonzó volt számomra a színjátszás. Jártam Szép Laci bácsi színi tanodájába egy időben, aztán jött egy fiú Budapestről, aki verseket szavaltatott velünk, és ő mondta, hogy nekem ezt kéne csinálni

Marót Viki és a Nova Kultúr Zenekar az Ezer lámpás éjszakája nevű kampányhoz adta a nevét, ami a gyermekeltűnésekre akarja felhívni az emberek figyelmét.

PannonHírnök/Vona Ildikó: Egyre több helyen énekled Bartók Kékszakállúját, nemrég Milánóban és Kijevben jártál vele. Milyen volt a fogadtatás?

A népszerű színésznővel egyik színpadi szerepe kapcsán beszélgettünk Miskolcon.

Vásáry Tamás zongoraművész-karmesterrel miskolci koncerje után beszélgettünk.

A népszerű íróval a Miskolcon tartott előadása előtt beszélgettünk a terveiről.

A népszerű színművésszel a Miskolci Nemzeti Színházban beszélgettünk további terveiről.

A United együttes frontemberével beszélgettünk, beavatott közeli és távoli terveibe.

Az énekesnővel egy díjátadó után beszélgettünk Alsózsolcán.