Ákos: „Furcsa kanyarral lettem énekes”
A népszerű énekessel országos turnéja egyik állomásán beszélgettünk, Miskolcon.
A népszerű énekessel országos turnéja egyik állomásán beszélgettünk, Miskolcon.
Jól érzem itt magam, a csapattal sincs semmi problémám. Magyarországon az emberek ismerik és szeretik a focit, a sport területén pedig Miskolc nagyon fejlett város. A jövő a klubomtól függ. Ha van lehetőség maradni, akkor maradok. Itt boldog tudnék lenni.
Nagy élmény volt. Benne lenni a magyar válogatottban mindig különleges dolog, meg különleges érzés. Boldog voltam. Kettő meccset játszottam, mert előzőleg, az utolsó bajnoki mérkőzésen elég komolyan megsérültem, és gyakorlatilag épphogy felépültem, de jól sikerült a szereplés. Örülök neki.
Nagyon jó kezdeményezések vannak a városban, hogy a futballt még népszerűbbé tegyék, bár most is az. Magyarországon ez az egyik olyan hely, ahol a legtöbben vannak. Talán a Ferencváros mérkőzésen sem voltak annyian, mint itt nálunk a 2. fordulóban. Látszik, hogy az emberek szeretik a focit. A város partner ebben, és remélem, ez még sokáig így lesz.
A Bartók Plusz Operafesztivál igazgatójával a rendezvény zárónapján beszélgettünk, a Miskolci Nemzeti Színházban. Elégedett vagyok, és nagyon örülök, hogy így sikerült megvalósítani. Csak a pótszékek hiányoztak,
Mennyire nehéz hangszer a fuvola? „A fuvola eredetileg nem arra lett kitalálva, hogy valaki szólókarriert járjon be vele. Volt egy fuvolás találkozó, ahová hatszáz fuvolista regisztrált azért, hogy találkozzon velem. Az eredeti fuvolairodalom nagyon hamar kimeríthető, hiszen alig vannak zeneszerzők…”
Az idei Bartók Plusz Operafesztiválon Bizet operáját, a Carment állította színpadra. A művésszel a Lovagi Tornák Terénél, a Diósgyőri vár mellett beszélgettünk.
Ha a nap végén majd idejönnek hozzám azok a résztvevők, akik nem jutottak tovább és kíváncsiak a véleményemre, akkor nagyon szívesen elmondom nekik. Ilyenkor kedvesnek, de tárgyilagosnak kell lenni, pontosan azért, hogy a jövőben ne sérüljenek.
A művésszel a Diósgyőri vár szomszédságában, a Lovagi Tornák Terén adott koncertje előtt beszélgettünk.
Miskolchoz milyen emlékeid fűződnek? Elsősorban a diósgyőri fesztivál a várban, ami egy különleges és feledhetetlen emléket hagyott bennem. Imádott minket ott a közönség. Egyszer borzalmasan zuhogott az eső – szerepelni mikrofon mellett, ahol az elektromos áram és az esővíz találkozik, az közvetlen életveszély.
Fantasztikus emlékeim fűződnek Miskolchoz! A Generali Arénában adott teltházas koncertet a Dolly Roll néhány napja, interjúnk a fellépés után készült.
Szólópályára lépett Kiki, az Első Emelet frontembere. Miskolcon adott nagysikerű koncertet a hétvégén, interjúnk a fellépés előtt készült.