
Sürgős segítségre várnak a kistelepülések: van, ahol bezárt az egyetlen élelmiszerbolt is
Jelenleg a megszűnés határán egyensúlyoz több ezer családi vállalkozásban vagy kkv-ként működtetett vidéki „sarki fűszeres”.

Jelenleg a megszűnés határán egyensúlyoz több ezer családi vállalkozásban vagy kkv-ként működtetett vidéki „sarki fűszeres”.

A kedvező időjárási körülményeknek köszönhetően több motorkerékpáros jelenik meg az utakon, és megnövekedhet a baleseti helyzetek kialakulásának lehetősége.

A Pécsi Tudományegyetem Szentágothai János Kutatóközpont virológiai kutatócsoportjának munkatársa mintát helyez a mikrocentrifugába.

Sánta Jánosné (független) nyerte a vasárnap rendezett időközi polgármester-választást a Baranya megyei Teklafaluban.

Az időközi választásra azért van szükség, mert a község tavaly októberben megválasztott polgármestere, Gyenis Csaba (független) egészségi okok miatt lemondott tisztségéről.

Megkezdődik a pécsi Árpád Fejedelem Gimnázium és Általános Iskola 2018-ban kiürített épületének több mint 1,3 milliárd forintból megvalósuló felújítása.

Ma rendezik meg a mohácsi busójárás fő programjait; a maszkosok dunai átkelésére, a főtéri felvonulásra, a koporsó vízre bocsátására, valamint az esti máglyagyújtásra várhatóan több tízezer érdeklődő lesz kíváncsi a Duna-parti városban.

Csaknem 110 millió forintos beruházással épül gyermekorvosi rendelő és újul meg egy háziorvosi rendelő.

Csaknem ötvenmillió forintból, európai uniós támogatás felhasználásával újítják fel és bővítik az otthontalanokat befogadó intézményeket Komlón.

A szívcentrum megnyitása óta jelentős mértékben csökkent a régióban a szívinfarktusos megbetegedések és halálozások száma.

A székesegyház belső tere december 1-jétől lesz ideiglenesen újra látogatható, január 6-ig vasárnapi- és ünnepi szentmiséknek, illetve hajnali szentmiséknek (roráte) ad helyet.

A Duna-parti településen megújult a plébániaépület is, a többi között 14 fős szálláshely és akadálymentesített szociális blokk épült.