Koronavírus miatt a forradalom elmarad!
Akárcsak a többi városban, Miskolcon is elmaradnak a március 15-i rendezvények
Akárcsak a többi városban, Miskolcon is elmaradnak a március 15-i rendezvények
A keleti országrész megyéi burkolózhatnak ködbe.
Nagy hőmérsékleti különbségek is lehetnek az egyes országrészek között.
Diósgyőr, a királynék vára most egy ideig nem fogad látogatókat, hamarosan megkezdődik a várrekonstrukció második üteme.
A búcsúztatón részt vett a miniszterelnök, és köszönetet mondott mindazért, amit Kriza Ákos a közösségért és a városért tett.
Több mint 8 millió forint értékű eszköz érkezett Miskolcra, köztük egy életmentő berendezés is.
Februárban nem lehet megrendezni a kocsonyaünnepet, de a szervezők nem adják fel a reményt, és arról kérdezik a miskolciakat: melyik évszakban pótolják a fesztivált?
Rongálás ide, rongálás oda, Miskolc továbbra sem marad díszfények nélkül.
Negyedik alkalommal hirdette meg az MHD86 nevű cseh portál a nemzetközi versenyét. Magyarországot három város: Budapest, Szeged, Miskolc adventi szerelvénye képviseli.
Húsz millió forintos támogatásból valósul meg felújítás a miskolci megyei kórház gyermekrehabilitációs osztályán.
Aranyvasárnap, advent negyedik vasárnapján meggyújtották a szeretetet szimbolizáló gyertyát Miskolcon a belvárosi Szent István téren.
Már 2021-ben megújulhat Miskolc ikonikus épülete, az Avasi kilátó, és 780 millió forintért eladó a híres Juno hotel.Komplex turisztikai fejlesztés valósul meg az Avason, ennek részeként kerül felújításra a kilátó