
„A jókedv az alapja mindennek” – Koós Jánosra emlékezünk
Rövid ideig tartó betegség után, 81 éves korában elhunyt Koós János táncdalénekes. Összeállításunkban rá emlékezünk.

Rövid ideig tartó betegség után, 81 éves korában elhunyt Koós János táncdalénekes. Összeállításunkban rá emlékezünk.

Közel száz kiállítóval és több száz képzéssel startol idén is a Fővárosi Kormányhivatal Pályaorientációs és Szakképzési Börzéje, a „Tanulj SzakMÁt!” a MOM Sport és Uszoda Központban.

A tűz a három szintes kollégium egyik földszinti szobájában keletkezett. Az épületet több mint négyszáz embernek kellett elhagynia.

Lezárásokra kell számítani vasárnap a Wizz Air félmaraton futóverseny miatt Budapesten, változik egyes BKK-járatok menetrendje is.

Szombaton és vasárnap lemossák az Erzsébet hidat, így forgalomkorlátozásra kell számítani. A munka során sávlezárás lesz.

Karbantartás miatt szeptember 8-9-én megosztva közlekedik a gödöllői HÉV az Örs vezér tere és Cinkota, valamint Kerepes és Gödöllő között.

Már 17-én életbe lépnek az augusztus 20-i ünnepségek miatti változások a közösségi közlekedés menetrendjében Budapesten.

Irodaház-építés miatt nem áll meg a 2-es metró a Kossuth téren, M2A jelzéssel állomáspótló buszok szálíltják az utasokat a Deák Ferenc és a Kossuth Lajos terek között.

A taxisok javaslatára módosított rendelet szerint július elsejétől a kilométerdíj 280-ról 300 forintra, a percenkénti várakozási díj pedig 70-ről 75 forintra nő.

A Főtáv Zrt. közölte, hogy hétfőn Pesten és Budán egyszerre több helyszínen kezdődik meg a fővárosi hőgyűrű kivitelezése, Budapest több pontján is távhővezetéket építenek.

Szombattól egészen szeptemberig pótlóbuszok közlekednek Budapesten a nagykörúti villamosvonalak egy szakaszán, a körúton buszsávot alakítanak ki.

Az új budapesti Duna-híd nemzetközi tervpályázatra beérkezett munkákat és a fővárosi hidak múltját bemutató kiállítás nyílt hétfőn a Ganz Ábrahám Öntödei Gyűjteményben Budapesten.