
Városkártyát vezettek be Mórahalmon
A kezdeményezés célja a helyi identitás erősítése mellett az évente a homokháti kisvárosba érkező csaknem félmillió vendég minél jobb kiszolgálása.

A kezdeményezés célja a helyi identitás erősítése mellett az évente a homokháti kisvárosba érkező csaknem félmillió vendég minél jobb kiszolgálása.

Nem akármilyen, a Tiszából gyűjtött, folyami műanyag hulladékból készült ladikot bocsátottak vízre Mártélyon.

Torlódás alakult ki a nagylaki határátkelőhely belépő és a csanádpalotai autópálya-határátkelőhely kilépő oldalán péntek este – közölte a rendőrség honlapján.

Hazánkban az elsők között helyeztek el levegőfertőtlenítő készülékeket a Szegedi Tudományegyetem betegellátó egységeiben, az egészségügyi dolgozók egészségének védelme érdekében.

A közlemény szerint a szegedi újrókusi lakótelepen működő Siha közi bölcsőde az 1980-as években panelelemekből épült, jelenleg 96 személyes.

Csütörtöktől visszavonásig felfüggesztik a kötelező első ajtós felszállást.

Fakidőlések miatt jelentős késésekkel közlekednek a vonatok a Budapest-Szeged és a Budapest-Veresegyház-Vác vasútvonalakon.

A szóvivő elmondta: az ORFK az ország összes határátkelőhelyén biztosítja a védőfelszerelést, például eldobható kesztyűt és szájmaszkot, kézfertőtlenítő szereket.

A projekt során a kormányhivatal kezelte az elhelyezkedést segítő támogatásokat.

A kilépő utasok a röszkei autópálya-határátkelőt használhatják Szerbia felé.

Az utazók választhatják a tompai és a hercegszántói átkelőt, ott kisebbek a sorok.

Az egyik fordulóban két, egyenként háromórás tesztet írnak a résztvevők.