
Így ünnepelték a mentők napját: 20 autót kapott az Országos Mentőszolgálat
A mentők napján 20 új mentőautó került az Országos Mentőszolgálat állományába.

A mentők napján 20 új mentőautó került az Országos Mentőszolgálat állományába.
A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a május 9-i KENÓ-játékban a következő számokat sorsolták ki:

A koronavírus által előidézett rendkívüli helyzetben a járvány leküzdését elősegítő pályázatra több mint 450 ötlet és projektjavaslat érkezett.

Torlódás alakult ki a nagylaki határátkelőhely belépő és a csanádpalotai autópálya-határátkelőhely kilépő oldalán péntek este – közölte a rendőrség honlapján.

Elmondta: Maliban épp missziós váltás van, ezzel összekötve hoztak Magyarországra négy katonát, akik közül egy magyar, három pedig szerb állampolgár.

A vizsgák a hét eddigi napjain alkalmazott szigorú biztonsági intézkedések mellett zajlanak.

Bővítik és korszerűsítik a simontornyai Vak Bottyán Általános Iskola és Gimnázium épületét az emberierőforrás-fejlesztési operatív program 862 millió forintos támogatásával.

A Szentlélek tér és Aquincum között a vonatok egy vágányon közlekednek az említett három hétvégén.

Hazánkban kilenc ember már megkapta a vérplazma-terápiát, ami jelenleg a legígéretesebbnek mutatkozik a Covid-19 megbetegedések leküzdésére.

Átfogó szűrővizsgálatba kezdett a Semmelweis Egyetem vezetésével a négy hazai orvosképző. Számos Balaton-parti településen is megkezdődött a tesztelés, mutatjuk, hol!

Koronavírus-szűrésre újabb ötezer PCR-tesztet szerzett be a fővárosi önkormányzat.

Zöld város kialakítására több mint 800 millió forint értékben kapnak állami támogatást a Békés megyei projektek a Terület- és településfejlesztési operatív program keretében.