
Koronavírus – A Magyar Honvédség segítségével hoztak Magyarországra több embert Bamakóból
Elmondta: Maliban épp missziós váltás van, ezzel összekötve hoztak Magyarországra négy katonát, akik közül egy magyar, három pedig szerb állampolgár.

Elmondta: Maliban épp missziós váltás van, ezzel összekötve hoztak Magyarországra négy katonát, akik közül egy magyar, három pedig szerb állampolgár.

A vizsgák a hét eddigi napjain alkalmazott szigorú biztonsági intézkedések mellett zajlanak.

Bővítik és korszerűsítik a simontornyai Vak Bottyán Általános Iskola és Gimnázium épületét az emberierőforrás-fejlesztési operatív program 862 millió forintos támogatásával.

A Szentlélek tér és Aquincum között a vonatok egy vágányon közlekednek az említett három hétvégén.

Hazánkban kilenc ember már megkapta a vérplazma-terápiát, ami jelenleg a legígéretesebbnek mutatkozik a Covid-19 megbetegedések leküzdésére.

Átfogó szűrővizsgálatba kezdett a Semmelweis Egyetem vezetésével a négy hazai orvosképző. Számos Balaton-parti településen is megkezdődött a tesztelés, mutatjuk, hol!

Koronavírus-szűrésre újabb ötezer PCR-tesztet szerzett be a fővárosi önkormányzat.

Zöld város kialakítására több mint 800 millió forint értékben kapnak állami támogatást a Békés megyei projektek a Terület- és településfejlesztési operatív program keretében.
Ma reggel 9 órakor megkezdődnek országszerte az idegen nyelvi érettségi vizsgák.

Május 6-ától új hévállomásokra is lehet utazni Budapest-bérlettel. Mutatjuk az érintett megállókat!

Az érettségik első két napján alkalmazott szigorú biztonsági intézkedések mellett folytatódnak ma reggel 9 órától a vizsgák.

Győr polgármestere ismertette az új hulladékgazdálkodás akciótervet, melynek az a célja, hogy másfél év múlva Győr legyen a legtisztább magyar város.