A KENÓ nyerőszámai
A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 2020. március 31-ei KENÓ-játékban a következő számokat sorsolták ki:
A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 2020. március 31-ei KENÓ-játékban a következő számokat sorsolták ki:

A kijárási korlátozás ideje alatt is várják a véradókat, ugyanakkor a koronavírus-járvány miatt szigorú intézkedéseket vezettek be.

Egy éve fogadta el az Országgyűlés a családvédelmi akciótervet, azóta mintegy 170 ezren igényelték a hét lehetőség valamelyikét.

Mától a fővárosban szombati menetrenden alapuló, de több frekventált vonalon annál sűrűbb közlekedést biztosító új menetrend szerint közlekednek munkanapokon a közösségi közlekedés járatai.

A beazonosított koronavírus-fertőzöttekről hamarosan megyei adatokat is közölnek.

Fagyosan indul a nap, az északi völgyekben -9, -10 fokig süllyedhet a hőmérséklet, délután pedig 7-12 fok várható.

Száznyolc kórházból 51-ben katonák lettek a kórházparancsnokok.

A Magyarországon gyártott maszkokat is elsősorban az egészségügyi dolgozók ellátására tervezték.

Szijjártó Péter: a gazdaság újraindítása érdekében meg kell védeni azt a pozíciót, hogy Magyarország a legvonzóbb beruházási célpont Közép-Európában.

Zsuzsanna tésztát gyúr házi kovászos kenyeréhez pécsi otthonában.

Meghalt újabb két, 90 év feletti, alapbetegségekkel küzdő beteg a koronavírus-járványban Magyarországon.
Volt egy telitalálatos szelvény az ötös lottón – hangzott el a lottó televízióban közvetített számsorsolásán szombat este.