
Foglalkoztatási program Pécsen és környékén
Már 283 ember folyamatos foglalkoztatása valósult meg az elsődleges munkaerőpiacon, fél évnél hosszabb ideig.

Már 283 ember folyamatos foglalkoztatása valósult meg az elsődleges munkaerőpiacon, fél évnél hosszabb ideig.

A projekt közleménye szerint a Jogpontok 39 hónapja működtek uniós támogatásból.

A délután 3-ig tartó eseményen házias ételeket kóstolhatnak meg az érdeklődők, de lesz garázsvásár és tombola is.

A szakember elmondta: részben fizikai, részben az internethasználatban, a közösségi médiában hasznosuló program indul családok, felnőttek és gyerek számára.

A forrásokat olyan beruházásokra fordították, amelyek az érintett településen élők komfortérzetét javítja.

A BKK kéri, hogy aki teheti, válassza a kötöttpályás közlekedési eszközöket, elsősorban a metróvonalakat.

Csütörtökön kora este Győrben az Újlak utcai vasúti átjáróban halálra gázolt egy embert a Rajkára tartó vonat.

Ma tartják a harmadik globális klímasztrájkot.

Az adatok szerint a nyíregyházi kereskedelmi és magánszálláshelyekre látogató vendégek száma a 2014-es 77 ezerről 2018-ra több mint 105 ezerre emelkedett.

A csaknem 370 millió forintból átalakított, összesen 1877 négyzetméteres Véső úti, mintegy ötvenéves létesítmény teljesen megújult.

A hepatis C-fertőzés évekig, akár évtizedekig tünetmentes lehet.

A települési szintű lakcímen az a település szerepel, ahol az érintett „szokásosan található”.