A makói Váll-Ker Kft. bővíti kapacitását
Hárommilliárd forintos beruházással, európai uniós támogatással 75 százalékkal növeli termelési kapacitását a kandallókat gyártó makói Váll-Ker Kft. – tájékoztatta a cég az MTI-t.
Hárommilliárd forintos beruházással, európai uniós támogatással 75 százalékkal növeli termelési kapacitását a kandallókat gyártó makói Váll-Ker Kft. – tájékoztatta a cég az MTI-t.
Az Agrármarketing Centrum idén először rendezi meg a hazai borok népszerűsítését célzó rendezvényt Hungarian Wine Summit néven – közölte a szervezet csütörtökön az MTI-vel.
Árpád- és hun kori aranyleletek, csatok, edények, sőt egy 70 kilogrammos római kilométerkő is látható csütörtöktől a Magyar Nemzeti Múzeum (MNM) Kincset érő közösség című tárlatában, amely az intézmény Közösségi Régészeti Programjában részt vevő önkéntesek előtt tiszteleg.
Bruttó 1,64 milliárd forint európai uniós támogatásból 9,7 kilométernyi út újul meg Békés megyében – közölte a Magyar Közút Nonprofit Zrt. (MK) szerdán közleményben az MTI-vel.
Csapadékvíz-elvezető rendszert adtak át a Tolna megyei Csikóstőttősön szerdán, a beruházás a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) 195 millió forintos támogatásával valósult meg.
Háromnapos programsorozattal emlékezett Miskolc az 1848-as forradalom és szabadságharcra. Ilyenek voltak a forradalmi napok Miskolcon. Idén már vasárnap este elkezdődött az ünneplés, ami hétfőn és
Százhetvennégy éve egy szabad, független Magyarország megteremtése volt a cél – emlékeztetett a Miniszterelnökséget vezető miniszter az 1848-49-es forradalom és szabadságharc tiszteletére rendezett ünnepi megemlékezésen kedden Budapesten.
Módosul a hosszú hétvégén a MÁV-Volán-csoport és a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) bizonyos járatainak menetrendje.
A hosszú hétvégére való tekintettel idén már március 12-én, szombaton elkezdődnek az ünnepi programok: a Magyar Nemzeti Múzeum kertjében koncertek és gasztrovásár várja az érdeklődőket.
A négyéves program ideje alatt minden 65 éven felüli magyar állampolgár alanyi jogon kaphat egy ingyenes, nyakban vagy karon hordható készüléket.
Az Országgyűlés ma dönt Áder János köztársasági elnök utódjáról, a kormányzó Fidesz-KDNP Novák Katalint jelölte a posztra.
Minden hónap első vasárnapján Régiségvásárt tartanak Miskolc belvárosában. Március 6-án rengetegen voltak kíváncsiak az eseményre. Akik kedvelik a régi tárgyakat és figyelemmel kísérték ezt a