
„Eléggé maximalista vagyok” – interjú Kautzky Armand színművésszel
A mai produkció azért különleges, mert itt egyedül vagyok a mesélő, a katona, az ördög – sőt még a királylány is a végén –, úgyhogy minden szereplő én vagyok.

A mai produkció azért különleges, mert itt egyedül vagyok a mesélő, a katona, az ördög – sőt még a királylány is a végén –, úgyhogy minden szereplő én vagyok.

Kriza Ákos polgármester adta át az új terepjárót, amellyel az önkormányzat segíteni kívánja a miskolci rendőrök munkáját.

Miskolc és Kassa közösen emlékezett.

Az Egy éjszaka Miskolcon című gálaest kapcsán beszélgettünk.

14 stációból álló Golgota felszentelésére került sor az idei virágvasárnapon.

Az idei rendezvény életműdíjasa Claudia Cardinale lett, aki eljött Miskolcra.

Ismét eltelt egy hónap és március első vasárnapján megint régiségvásárt rendeznek Miskolc Fő utcáján. Akik kedvelik a régi tárgyakat és figyelemmel kísérik ezt a borsodi eseményt, azok láthatják, hónapról hónapra növekszik a vásár mérete.