
Naperőművet épít Kiskőrösön az Alteo
Naperőművet épít Kiskőrös külterületén az Alteo csoport, miután megvásárolt két fotovoltaikus projekttársaságot

Naperőművet épít Kiskőrös külterületén az Alteo csoport, miután megvásárolt két fotovoltaikus projekttársaságot

Az Európai Unió a kohéziós alap forrásaiból 193 millió eurót (mintegy 61,5 milliárd forintot) biztosít a Székesfehérvár és Keszthely közötti, 123 kilométer hosszú balatoni vasútvonal

Támogatja a kis- és középvállalkozói réteg versenyképességének és jövedelemtermelő képességének erősödését a 2019-es költségvetés – mondta a Magyar Iparszövetség elnöke az M1 aktuális csatorna szerda

A vacsoraopera műfajának Londonban komoly hagyománya van, míg Magyarországon még ismeretlen dolog – hívta fel a figyelmet Dénes Viktor színész, az előadás rendezője

A programra húsz olyan egyetemistát választottak ki, aki főleg társadalom- és politikatudományi érdeklődésű, és nyitott arra, hogy ezekről a témákról tartson és hallgasson előadásokat.

A Vadaskert Gyermekpszichiátriai Kórház és Szakambulancia idén ünnepli fennállásának 25 éves évfordulóját. A Vadaskert az ország legnagyobb osztályos és az egyik legnagyobb ambuláns kapacitással bíró

A csillagászok egy évtizeddel ezelőtt fedezték fel a galaxisoknak azt a nagy tömegű egyedekből álló, kicsiny populációját, amelyet vörös rögöknek (red nuggets) neveztek el

Július 1-jétől már csak olyan étel- és italautomaták üzemeltethetőek, amelyeket felszereltek automata felügyeleti egységgel (AFE), amelyen keresztül a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyomon követheti

Vasárnaptól lezárásokra kell számítani az Erzsébet hídnál távhővezeték-építés miatt – tájékoztatott a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) pénteken. A Főtáv Zrt. előzőleg azt közölte, hogy hétfőn

A világbajnoki címvédő Lewis Hamilton volt a leggyorsabb a Forma-1-es Francia Nagydíj pénteki első szabadedzésén. A Mercedes négyszeres világbajnok brit pilótája mögött csapattársa, a finn

Az idei Bartók Plusz Operafesztiválon a Miskolci Nemzeti Színházban került bemutatásra az István, a király rockopera, amelyben Koppány szerepét Vadkerti Imre alakította. A művésszel fellépés előtt beszélgettünk.

A döntést magyarázva Nikki Haley meggyőződését fejezte ki, hogy az Emberi Jogi Tanács munkáját nem az emberi jogok helyzete, hanem politikai megfontolások motiválják.