
Szombattól pótlóbuszok közlekednek a nagykörúti villamosvonalak egy szakaszán
Szombattól egészen szeptemberig pótlóbuszok közlekednek Budapesten a nagykörúti villamosvonalak egy szakaszán, a körúton buszsávot alakítanak ki.

Szombattól egészen szeptemberig pótlóbuszok közlekednek Budapesten a nagykörúti villamosvonalak egy szakaszán, a körúton buszsávot alakítanak ki.

Kihalás fenyeget minden ötödik vadon élő emlősfajt Nagy-Britanniában. A vörös mókus, a vadmacska, a szürke hosszúfülű-denevér is szerepel a 12 faj között, melyek a vadon élő emlősök első brit „vörös listájára” kerültek.

A Miniszterelnökség és a hozzá kapcsolódó intézmények, programok, előirányzatok 790 milliárd forintos, a Miniszterelnöki Kormányiroda 183 milliárd forintos, míg a Miniszterelnöki Kabinetiroda 122 milliárd forintos

Az új átkelőt H-M Dunahíd Konzorcium építi, amelynek tagja a Hídépítő Zrt. és a Mészáros és Mészáros Kft. is. A kivitelezés nettó összege 91,2 millió euró, mintegy 28,6 milliárd forint, az összeg 85 százaléka uniós forrás.

A fogyasztói közösségek, társasházak többsége igényelte a társasházaknak lakásonként járó 12 000 forintos juttatás jóváírását, amelynek összértéke az 1 milliárd forintot is meghaladta – adta

Magyar feltaláló nyerte Brüsszelben az Év Innovátora díjat, az elismerést Imre Krisztián vehette át a látássérültek mobilitását segítő szemüveg megalkotásáért

Egyedülálló, a Nemzeti alaptanterven (Nat) alapuló módszert, úgynevezett rendszerpedagógiát dolgozott ki a Gyermekszem.pont Alapítvány

Letette hivatali esküjét Pedro Sánchez új spanyol miniszterelnök szombaton VI. Fülöp király előtt, a Madrid melletti Zarzuela-palotában.

A Nemzeti Összetartozás Napján, vagyis hétfőn rajtol Budapestről az az 500 kilométeres futás, amelynek kettős célja, hogy felhívja a figyelmet a véradás fontosságára, valamint adományokat gyűjtsön a kárpátaljai Ráton megépült Szent Mihály Rehabilitációs Központ javára

A Magyarországon gyártott kézműves sajtok népszerűsítésére indult kampány A magyar sajt jó címmel; a kezdeményezés pénteki budapesti sajtóbemutatóján a bor-sajt párosításokban rejlő lehetőségekre is felhívták

India legnagyobb részén a sötétség uralkodik, mivel ott kevés gazdasági tevékenységet folytatnak. A fények részletekbe menő elemzése azonban azt mutatta, hogy az egyenlőtlenség a szövetségi államok között és azokon belül is növekszik.

Az új budapesti Duna-híd nemzetközi tervpályázatra beérkezett munkákat és a fővárosi hidak múltját bemutató kiállítás nyílt hétfőn a Ganz Ábrahám Öntödei Gyűjteményben Budapesten.