
Részben Leonardo da Vinci műve lehet az Arezzói Szent Donát csodatevése című festmény
Művészettörténészek szerint részben Leonardo da Vinci festette azt a kicsiny reneszánsz festményt, amely a Worcesteri Művészeti Múzeum tulajdonában van.

Művészettörténészek szerint részben Leonardo da Vinci festette azt a kicsiny reneszánsz festményt, amely a Worcesteri Művészeti Múzeum tulajdonában van.

Vasárnaptól már csak az Elektronikus Közbeszerzési Rendszeren (EKR) keresztül lehet közbeszerzési eljárásokat lebonyolítani, ezzel megszűnik a közbeszerzések papír alapú ügyintézése. A változás értelmében a közbeszerzési

Eva Zaoralová – Számomra Milos Forman egyike a cseh filmművészet, illetve a világ filmművészete legnagyobb rendezőinek

Kastélyok, műemléképületek, vallási helyszínek és történelmi utcarészek is megújulnak a Tokaj-hegyaljai történelmi borvidék kultúrtáj világörökségi helyszíneinek fejlesztése című projekt keretében

A vándormadarak számára komoly hasznot jelent, hogy a költési időszakban elhagyják a trópusi területeket és ezzel együtt maguk mögött hagynak számos betegséget is

Hat évtizedet felölelő, világszerte méltatott csodás életpálya elismerése. Mészáros Mártát életműdíjjal tüntetik ki Bécsben, a pénteken kezdődő Let’s CEE Filmfesztiválon. A Let’s CEE Filmfesztivál idén külön programot is szentel a magyar filmnek.

Filmrendezői munkássága elismeréseként életműdíjjal tünteti ki Enyedi Ildikót a lecce-i filmfesztivál. Enyedi Ildikót „az európai filmművészet főszereplőjeként” ünnepli a hétfőn kezdődő lecce-i filmfesztivál (Festival del Cinema Europeo)

A hazánkban fészkelő erdei fülesbaglyok állományának felmérésebe kezd a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület

A negyedik helyen kiemelt Babos Tímea legyőzte az olimpiai címvédő Monica Puigot a Monterreyi tenisztornán

Fejér megyében a nádasdladányi Nádasdy-kastély mellett a dégi Festetics-kastély, és az iszkaszentgyörgyi Amadé-Bajzáth-Pappenheim kastély is felújításra kerül.

A Kesauri-gyűjtemény eredeti művei a lengyelországi bemutatkozást követően először a nógrádi megyeszékhelyen láthatja a magyar közönség

Gombatermesztő- , feldolgozó- és kutatóközpontot, valamint komposztgyártó üzemet épít a Fungaria Bio Zrt. a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Nagykállóban.