
Elindult a Kancsendzöngára Varga Csaba hegymászó
Felkészült a Kancsendzönga oxigénpalack használata, teherhordók segítsége nélküli és a lehető legkisebb ökológiai lábnyom hagyása melletti meghódítására.

Felkészült a Kancsendzönga oxigénpalack használata, teherhordók segítsége nélküli és a lehető legkisebb ökológiai lábnyom hagyása melletti meghódítására.

Csaknem ötvenezren látták a Szépművészeti Múzeum felújított Román csarnokát, amelyet március 15-én nyitottak meg. A csarnok ingyenesen látogatható mindennap 10 órától, az utolsó látogatókat 17 órakor engedik be az épületbe.

A Richter Gedeon Nyrt. nyerte a 2017. évi Innovációs Nagydíjat egy új, originális hatóanyag, a cariprazine kifejlesztéséért, valamint az ebből készített gyógyszerek gyártásáért és forgalmazásáért.

A Nemzeti Kastélyprogram és Nemzeti Várprogram keretében megkezdődött a bajnai Sándor-Metternich-kastély és a körülötte lévő park felújítása.

A Louvre vezetése közölte, hogy a festmény nem megy sehová, még a múzeum épületén belül sem, amelynek földszintjén nagyszabású Leonardo-kiállítást rendeznek jövőre.

Nagyváradon fejezte be hétfőn erdélyi jótékonysági koncertsorozatát Mága Zoltán hegedűművész.

A Terület- és Településfejlesztési Operatív Program 140 millió forintos támogatásával revitalizálják a Bogyiszlói Holt-Dunát, a projekt során kotrást végeznek, és partvédelmi rendszert alakítanak ki.

A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai és családtagjaik is csatlakoztak a világrekord-kísérlethez.

A 17 éves Wendler Enikő fuvolista március 13-án a New York-i Carnegie Hallban lép színpadra. Wendler Enikő a fellépést a Golden Classical Music Awards International Music Competition versenyen elért eredményével érdemelte ki, a fuvolista ugyanis első helyezést ért el korcsoportjában a fúvósok között.

Kedden délelőtt megtörtént az ünnepélyes megnyitó, délben pedig kitárultak a Herman Ottó Múzeum kapui az első látogatók előtt, hogy csodálhassák a páratlan szépségű Seuso kincseket.

A közkedvelt újságíró-riporterrel, Szily Nórával Miskolcon beszélgettünk.

Több évtizedes hagyománya van már a borsodi megyeszékhelyen az újévi hangversenyeknek, amelyek mindig teltházasak, sőt a közönségigény folyamatosan növekszik