
A texasi kórházak csaknem negyedében megteltek az intenzív osztályok
A texasi kórházak csaknem negyedében megteltek az intenzív osztályok a koronavírus miatt ápolásra szoruló betegekkel – számolt be kedden az amerikai sajtó. Október 8-a és

A texasi kórházak csaknem negyedében megteltek az intenzív osztályok a koronavírus miatt ápolásra szoruló betegekkel – számolt be kedden az amerikai sajtó. Október 8-a és

Hétfőtől nem kell koronavírus-tesztet elvégeztetniük az angliai beutazás előtt azoknak, akik mindkét oltási dózist megkapták, és nem a brit kormány által vörös – vagyis a

Az amerikai-magyar diplomáciai kapcsolatok 100. évfordulója, valamint a közelgő október 6-i nemzeti gyásznap alkalmából ünnepélyes keretek között felavatták szombaton Kossuth Lajos mellszobrát a New York

Péntektől nem használhatják személyi igazolványukat a beutazáshoz a brit határállomásokon azok az EU-állampolgárok, akik nem Nagy-Britanniában élnek. A Nagy-Britanniában törvényesen letelepedett uniós polgárok ugyanakkor még

Kötelezővé tennék az uniós digitális Covid-igazolványt a romániai egészségügyi dolgozók számára a koronavírus-járvány miatt elrendelt veszélyhelyzet idején: az erről szóló törvénytervezetet hétfőn bocsátotta vitára a bukaresti szaktárca.

Az Osztrák Néppárt (ÖVP) nagyarányú győzelmével zárultak a vasárnap tartott felső-ausztriai tartományi választások, az eredmény további hat évre megerősítette hivatalában Thomas Stelzert, Felső-Ausztria eddigi tartományfőnökét.

Átmenetileg mentesíti a brit kormány a versenyszabályok alól az üzemanyag-forgalmazó vállalatokat az egyre feszültebbé váló ellátási helyzet miatt, amelyet az országossá vált pánikszerű felvásárlások is

Nagysikerű, teltházas koncertet tartott a Kormorán a bécsi Theater Akzentben, ahová a határon túl élő magyarokat várták. Vadkerti Imrét a fellépés után kérdeztük.

Az orosz választók péntektől három napig szavaznak a szövetségi parlament alsóházának új összetételéről.

A koronavírus-járvány kezdete óta mintegy 660 380 amerikai vesztette életét a fertőzés következtében: az Egyesült Államok minden 500. lakója meghalt a kór miatt.

Az amerikai esetszámokat növelő delta variáns gyors terjedése miatt számos cég kényszerült arra, hogy októberig elhalassza a munkakezdés időpontját,

Franciaországban az általános iskolák között hetente 600 ezer nyáltesztet osztanak szét a tanulók koronavírus elleni szűrésére – jelentette be szerdán Jean-Michel Blanquer oktatási miniszter egy