
Johnson: A tervek szerint folytatódhat a nyitás
Az óvatos nyitás még nem jelenti azt, hogy szabadon lehet beutazni az országba.

Az óvatos nyitás még nem jelenti azt, hogy szabadon lehet beutazni az országba.

Most azért kell oltani, hogy az európai hullám ne terjedne át a szigetországba.

Feloldották hétfőn a szigetországban a koronavírus-járvány megfékezése végett csaknem három hónapja elrendelt kijárási korlátozásokat. A brit kormány ugyanakkor továbbra is azt kéri, hogy a lakosság

Ausztriában az elmúlt 24 órában 3289 embernél igazolták újonnan a vírusfertőzést,

Franciaország felgyorsítja és kiszélesítik a koronavírus elleni oltási kampányt: szombattól már a legalább 70 évesek is jelentkezhetnek oltásra, a tanárok pedig bekerülnek a prioritást élvező

Nagy-Britannia most már úton van szabadságának visszaszerzése felé – mondta kedden Boris Johnson brit miniszterelnök a nagy-britanniai koronavírus-járvány folyamatos visszavonulását jelző számokra utalva.

A szövetségi kormány álláspontját rögzítő tervezet szerint a SARS-CoV-2 járványának rohamosan erősödő harmadik hulláma miatt legalább április 18-ig meg kell hosszabbítani a még a második hullám felívelő szakaszában, tavaly novemberben bevezetett és többször megszigorított korlátozásokat.

A vasárnap közzétett legfrissebb adatok alapján csaknem 850 ezer embert oltottak be az elmúlt 24 órában a koronavírus elleni vakcinával Nagy-Britanniában. A brit oltási kampány

Az EMA bejelentése után megváltoztatták a döntésüket.

Véget értek csütörtök este a holland parlamenti választások.

Franciaország belépett a koronavírus-járvány harmadik hullámának egy olyan formájába, amelyet számos variáns jellemez – mondta Jean Castex miniszterelnök kedden a nemzetgyűlésben. Kiemelte, hogy az AstraZeneca

Spanyolország legkevesebb két hétre felfüggeszti az AstraZeneca brit-svéd gyógyszergyár és az Oxfordi Egyetem által kifejlesztett, koronavírus elleni vakcina használatát – jelentette be Carolina Darias egészségügyi