
Elkezdett törleszteni Kína: 30 millió dollárt adományoz a WHO-nak
Kína 30 millió dollárt adományoz az Egészségügyi Világszervezetnek (WHO) a koronavírus okozta világjárvány elleni küzdelem támogatására,

Kína 30 millió dollárt adományoz az Egészségügyi Világszervezetnek (WHO) a koronavírus okozta világjárvány elleni küzdelem támogatására,

Szerbiában kedden 5 órakor lejárt az eddigi leghosszabb, 84 órás kijárási tilalom, amely a múlt pénteken 17 órakor lépett életbe.

Először csökkent az azonosított koronavírus-fertőzöttek száma Olaszországban a járvány terjedésének február 20-i kezdete óta.

Franciaországban az elmúlt 24 órában 547-tel 20 265-re emelkedett a koronavírus-járvány kórházakból, idősotthonokból és más szociális intézményekből jelentett halálos áldozatainak a száma.

Az Igor Matovic által hétfőn bemutatott intézkedéstervezet a Covid-19 megbetegedés terjedésének megakadályozására bevezetett korlátozások folyamatos, négy szakaszban történő részleges feloldásával számol.
„Az egészségügyi válság még nem ért véget” – jelentette ki a kormányfő. „A járvánnyal szemben győzelemre állunk, a helyzet lassan és fokozatosan, de biztosan javul” – mondta, miután a kórházi betegek száma immáron ötödik napja csökkent.

Közölte, hogy az élelmiszer- és gyógyszerfelügyelet (FDA) jóváhagyta a kidolgozott teszt alkalmazását, és a jövő héttől naponta kétezer tesztet végeznek majd.

A spanyol kormány harmadszor is kezdeményezi a parlamentnél az új típusú koronavírus miatt március 15-én bevezetett szükségállapot meghosszabbítását – jelentette be a spanyol miniszterelnök szombat este Madridban.

Az amerikai elnök Texast, Vermontot és Montanát említette. Mint mondta, Texasban és Vermontban bizonyos üzletek már a jövő hét elején újranyitnak, míg Montanában a jövő hétvégén indul be a mérsékelt gazdasági tevékenység.

New York államban emelkedik a járvány halálos áldozatainak száma – jelentette be Andrew Cuomo, az állam kormányzója a pénteki sajtótájékoztatóján.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) március 11-én nyilvánította világjárványnak a koronavírust, amely a közép-kínai Vuhanból terjedt el.

Obama, akinek népszerűsége a Demokrata Párt hívei között elemzések szerint töretlen, úgy fogalmazott: „a valaha is meghozott legjobb döntésem az volt, hogy Joe-t válaszottam alelnökömnek, s később közeli barátok is lettünk.