
Amerikai előválasztás:Dél-Karolinában Biden győzött
A demokraták dél-karolinai előválasztásán Joe Biden, az Obama-kormányzat egykori alelnöke győzött.

A demokraták dél-karolinai előválasztásán Joe Biden, az Obama-kormányzat egykori alelnöke győzött.

Országszerte mintegy hatezer választóhelyiség nyílt meg Szlovákiában szombat reggel 7 órakor.

El kell dönteni a többi között azt, hogy meg lehet-e tartani a szerte a világból tízezreket vonzó berlini Nemzetközi Turisztikai Börzét (ITB).

Aláírta kedden Andrzej Duda lengyel elnök a 13. havi nyugdíjról szóló törvényt.

Az egyik új fertőzést Baden-Württembergben regisztrálták. Az egészségügyért felelős tartományi minisztérium kedd esti közleménye szerint a kórokozó valószínűleg egy olaszországi úton került az illető szervezetébe.

Nagyrészt az új típusú koronavírus-járvány kiindulópontjának számító, közép-kínai Vuhan városra korlátozódott a vírus terjedése.

A kormányzó Német Szociáldemokrata Párt (SPD) kapta a legtöbb szavazatot a Hamburgban tartott törvényhozási választáson.

Bernie Sanders vermonti szenátor megerősítette vezető szerepét a demokrata elnökjelölt-aspiránsok körében.

Ismét csökkent a koronavírussal összefüggésben a napi új fertőzöttek száma Kínában egy nappal a pénteken jelentett emelkedés után.

A szerda esti vita igazi győztese Donald Trump volt, mert aggodalmaim szerint jó úton vagyunk, hogy olyan elnökjelöltet állítsunk, aki nem tud győzni novemberben.

Bár a pénteken közölt napi adatok emelkedést mutattak az egy nappal korábbiakhoz képest, de a napi új fertőzöttek száma még így is második napja maradt ezer alatt országosan.

A szerdán ismertetett részletek szerint megfelelő állásajánlathoz, az állásajánlatnak megfelelő szakképesítéshez és angol nyelvtudáshoz köti a brit kormány a jövő évtől a külföldiek nagy-britanniai munkavállalásának engedélyezését.