December 14-én kapják meg adományaikat a dévai árvák
Elmondta, az adománygyűjtést vasárnap kezdték, keddig tart.
Elmondta, az adománygyűjtést vasárnap kezdték, keddig tart.

A tanfolyam résztvevői nemcsak a nyelvet, hanem a magyar kultúrát is mélyebben megismerik a kurzus folyamán.

A szabályokat így be kell majd tartaniuk az úgynevezett közvetett médiaszolgáltatóknak is, azoknak a platformoknak, közösségi portáloknak, amelyek nem saját gyártású tartalmat szolgáltatnak, hanem megjelenési lehetőséget biztosítanak alkotóknak.

A bajor tartományi főváros vezetése várhatóan december 10-én hirdeti ki új rendeletét, amely szerint december 31-én nulla órától január 1-jén egészen éjfélig tilos működésbe hozni petárdát a városközpont gyalogos övezetében és a környező utcákban.

New York állam több nagyvárosában hétfőn zárva maradtak az iskolák és a kormányzati hivatalok.
A tiltakozásokat az váltotta ki, hogy az északkelet-lengyelországi Olsztyn város bíróságának elnöke pénteken hivatali okokból egy hónapra felfüggesztett tisztségében egy bírót, Pawel Juszczyszynt.

A sérült állatok klinikai vizsgálata és az elsősegélynyújtás folyamatban van. A megmentett birkák egészségi állapotát folyamatosan nyomon követik.

Az ország 30 méter magas fő karácsonyfáját december 5-én kezdik el felállítani, s december 12.-én rá kell kerülnie a 2 millió 700 ezer értékű díszeknek és világításnak.
A skót miniszterelnök szerint nem elengedhetetlen feltétele a visszalépésnek az EU-ba, hogy Skóciának önálló fizetőeszköze legyen az újbóli csatlakozás pillanatában.

A romániai elnökválasztáson a belföldön leadott szavazatok csaknem 95 százalékának összesítése alapján közzétett részeredmények igazolták, hogy a tisztségben lévő Klaus Iohannis jobboldali államfő nyert .

A brit kormányfő közölte: a konzervatívok választási programja a Brexit végrehajtása, véget vetve a bizonytalanságnak és lehetővé téve az e bizonytalanság miatt visszafogott beruházások megvalósítását a brit gazdaságban.

Belföldön 18 748 szavazókörbe várják a választókat.