
A lengyelek Európa málna-nagyhatalma
Az Európai Unióban Lengyelország termeli a legtöbb málnát, ott a málna termőterülete 30 ezer hektár körüli, termése évente 110-120 ezer tonna között alakul

Az Európai Unióban Lengyelország termeli a legtöbb málnát, ott a málna termőterülete 30 ezer hektár körüli, termése évente 110-120 ezer tonna között alakul

Együttműködési szerződést kötött Polgár Judit a Chess IVY láncolattal, amely a sakkot beviszi a kínai bevásárlóközpontokba és ott különböző helyszíneken tanítja Polgár-módszerrel sakkozni a gyerekeket, felnőtteket.

George Clooney a rangsort összeállító amerikai lap, a Forbes szerint 239 millió dollárt (67 milliárd forintot) keresett a 2017. június 1-jétől kezdődő évben

A thaiföldi barlangban két hétre bennrekedt 12 gyerek és az edzőjük megmenekülését egy film is megörökíti majd: megfilmesítik a történetet.

A programra húsz olyan egyetemistát választottak ki, aki főleg társadalom- és politikatudományi érdeklődésű, és nyitott arra, hogy ezekről a témákról tartson és hallgasson előadásokat.

A döntést magyarázva Nikki Haley meggyőződését fejezte ki, hogy az Emberi Jogi Tanács munkáját nem az emberi jogok helyzete, hanem politikai megfontolások motiválják.

Június 4-én Cavusoglu és amerikai hivatali kollégája, Mike Pompeo Washingtonban jóváhagyta a Manbídzs kerület ellenőrzésére vonatkozó közös ütemtervet, amelynek értelmében az YPG kivonul onnan.

Egyelőre nem sikerült érvényteleníttetnie Maros megye prefektusának a marosvásárhelyi iskolák többnyelvű feliratozására vonatkozó önkormányzati határozatot.

Az amerikai jegybank szerepét betöltő szövetségi tartalékbankrendszer (Federal Reserve) jelentése szerint szezonális kiigazítással számolva 0,1 százalékkal csökkent az ipari termelés havi összevetésben.

Az új átkelőt H-M Dunahíd Konzorcium építi, amelynek tagja a Hídépítő Zrt. és a Mészáros és Mészáros Kft. is. A kivitelezés nettó összege 91,2 millió euró, mintegy 28,6 milliárd forint, az összeg 85 százaléka uniós forrás.

Letette hivatali esküjét Pedro Sánchez új spanyol miniszterelnök szombaton VI. Fülöp király előtt, a Madrid melletti Zarzuela-palotában.

Öt vadmacska szökött meg pénteken a Németország nyugati részén lévő Lünebach állatkertjéből, megtalálták őket.