
Az Egyesült Államok kilép az ENSZ Emberi Jogi Tanácsából
A döntést magyarázva Nikki Haley meggyőződését fejezte ki, hogy az Emberi Jogi Tanács munkáját nem az emberi jogok helyzete, hanem politikai megfontolások motiválják.

A döntést magyarázva Nikki Haley meggyőződését fejezte ki, hogy az Emberi Jogi Tanács munkáját nem az emberi jogok helyzete, hanem politikai megfontolások motiválják.

Június 4-én Cavusoglu és amerikai hivatali kollégája, Mike Pompeo Washingtonban jóváhagyta a Manbídzs kerület ellenőrzésére vonatkozó közös ütemtervet, amelynek értelmében az YPG kivonul onnan.

Egyelőre nem sikerült érvényteleníttetnie Maros megye prefektusának a marosvásárhelyi iskolák többnyelvű feliratozására vonatkozó önkormányzati határozatot.

Az amerikai jegybank szerepét betöltő szövetségi tartalékbankrendszer (Federal Reserve) jelentése szerint szezonális kiigazítással számolva 0,1 százalékkal csökkent az ipari termelés havi összevetésben.

Az új átkelőt H-M Dunahíd Konzorcium építi, amelynek tagja a Hídépítő Zrt. és a Mészáros és Mészáros Kft. is. A kivitelezés nettó összege 91,2 millió euró, mintegy 28,6 milliárd forint, az összeg 85 százaléka uniós forrás.

Letette hivatali esküjét Pedro Sánchez új spanyol miniszterelnök szombaton VI. Fülöp király előtt, a Madrid melletti Zarzuela-palotában.

Öt vadmacska szökött meg pénteken a Németország nyugati részén lévő Lünebach állatkertjéből, megtalálták őket.

A frissen megnyílt nagyszombati centrumban három tréningterem várja majd a diákokat, akikkel a kezdetekben öt speciálisan képzett tréner foglalkozik majd.

India legnagyobb részén a sötétség uralkodik, mivel ott kevés gazdasági tevékenységet folytatnak. A fények részletekbe menő elemzése azonban azt mutatta, hogy az egyenlőtlenség a szövetségi államok között és azokon belül is növekszik.

Európai Bizottság a szellemi tulajdonhoz fűződő jogok módosítását javasolja a gyógyszeripar érdekében.

Szükség van szabályozásra, mert az elmúlt években jelentősen megnőtt Székelyföldön az állomány, és a medvetámadások száma is.

Donald Trump amerikai elnök is részt vett a Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) új igazgatója, Gina Haspel beiktatási ünnepségén hétfőn.