
Csökkent a szaúdi olajexport és kitermelés márciusban
Csökkent Szaúd-Arábia olajkivitele. Márciusban visszaesett napi 7,122 millió hordóra a februári napi 7,251 millió hordóról.

Csökkent Szaúd-Arábia olajkivitele. Márciusban visszaesett napi 7,122 millió hordóra a februári napi 7,251 millió hordóról.

A hawaii Kilauea tűzhányó aktivitása nem csökken, a vulkán lávafolyama elérte a Csendes-óceánt, és megháromszorozta kéndioxid-kibocsátását is.

Nagy ünneplés volt szombaton az Egyesült Királyságban: megnősült Harry herceg. A Szent György-kápolnájában esküdött örök hűséget amerikai hitvesének, Meghan Markle-nak.

A friss közvélemény-kutatások szerint a lakosság összességében nagyobb biztonságban érzi magát Hollandiában, mint korábban.

A több mint húszezer alkalmazottat foglalkoztató, és évente mintegy 30 millió utast fogadó philadelphiai nemzetközi repülőtérről még nem indult eddig közvetlen járat Magyarországra.

A nyugdíjkorhatár jelenleg 62 év és mintegy négy és fél hónap Szlovákiában, 65 évre emelnék meg a nyugdíjkorhatárt.

Széles a nyelvtanulási módszertanok, tematikák és iskolák hazai palettája, mégsem javul jelentősen a diákok és a munkavállalók beszédkészsége- derül ki az Angloville magyar, cseh, lengyel és román – 12-18 éves – diákok nyelvtanulását vizsgáló kutatásából.

A szabadtéri kiállítás, a Meninas Madrid Gallery keretében 80 alkotással lehet találkozni a város legfrekventáltabb helyein,

Ökológusok szerint természetvédelmi erőfeszítések híján az elefántok egy évszázadon belül kipusztulhatnak, a gepárdok száma akár 70 százalékkal is csökkenthet.

Művészettörténészek szerint részben Leonardo da Vinci festette azt a kicsiny reneszánsz festményt, amely a Worcesteri Művészeti Múzeum tulajdonában van.

Az óriási kiterjedésű viharzóna a déli Mexikói-öböltől a kanadai határon fekvő Nagy Tavak vidékéig húzódik.

A valamivel több mint 532 ezer, szavazójoggal rendelkező szerb állampolgár hét jelölt közül választhat.