
Közösségünk biztonsága a legfontosabb!
A politikus arra kérte a lakosságot, hogy tartsák be a hatóságok által előirányzott biztonsági óvintézkedéseket – közölte az Erdélyi Magyar Néppárt sajtóirodája.

A politikus arra kérte a lakosságot, hogy tartsák be a hatóságok által előirányzott biztonsági óvintézkedéseket – közölte az Erdélyi Magyar Néppárt sajtóirodája.

A határnál félreállított román állampolgárok ellenszegültek a román határrendészeknek, és követelték, hogy engedjék őket folytatni az útjukat.

A csendőrség továbbra is azt javasolja a lakosságnak, hogy amennyiben medvét látnak, azonnal forduljanak segítségért az egységes segélyhívószámon.

Raed Arafat hangsúlyozta, az egészséges embereken nem végeznek koronavírus-tesztet, és arról, hogy valaki nem fertőzött, nem adnak ki igazolást.

Egyesületünkben nagyon aktív munka folyik, szinte nincs olyan hét, hogy ne jönnénk össze legalább egyszer. Ezt a lendületet szeretnénk megtartani a továbbiakban is.

A szervezők a beküldött pályázatok alapján választják ki az alkotótábor résztvevőit, a beválogatottak nevét várhatóan április 27-én közlik.

Várdarócon a 80-as évek közepéig élt ez a farsangi népszokás, majd a háborús és a menekültévek után a helyi ifjúság élesztette újjá.

Többen injekciót szerettek volna vásárolni, még akkor is, ha a tudomány jelenlegi állása szerint nincs ellenszere a vírusnak.

Romániában a vírus olaszországi terjedése váltott ki aggodalmat. Olaszországban 1,2 millió román él, több mint egynegyedük az ország északi tartományaiban.

Húsz évig az volt a bevett gyakorlat, hogy a színészek építették a díszletet. Eleve úgy van kitalálva minden elem, hogy szeletekre bontva beférjen az Ikarus buszba, ha játszani indulunk vidékre

Az egyetem belső udvarán álló emléktáblánál a hajdúvárosok küldöttei, az EMNT, az EMNP és az RMDSZ képviselői koszorúztak.

A meteorológusok szerint vasárnap estétől a szélfúvás fokozottan megerősödik az ország legnagyobb részében, 55-70 kilométer/órás sebességgel fog fújni.