
285 éve született Benyovszky Móric, a híres magyar utazó
Benyovszky Móric világutazó, magyar hajós és katona rövid, ám küzdelmes életútja során négy világrész több országának a történetébe írta be nevét.

Benyovszky Móric világutazó, magyar hajós és katona rövid, ám küzdelmes életútja során négy világrész több országának a történetébe írta be nevét.

Mahler, Wagner és Kurtág György szerzeményei csendülnek fel a 142 éves Operaház évadnyitó Opera 142 című ünnepi koncertjén.

Előfordul, hogy a szerelem nem első látásra érkezik. Kevésbé ismert, Gárdonyi Géza által írt szerelmesregényt mutat be a Miskolci Nemzeti Színház.

Betekintő címmel kerekasztal-beszélgetést indított a Thália Színház, ahol a készülő produkciókkal ismerkedhetnek a nézők egy szórakoztató program keretében.

Új beállókkal látható A trón című musical az Erkel Színházban. A frissen csatlakozott tehetségek új energiákat hoznak a népszerű musicalbe.

A jövő év februárig látható kiállítás végigköveti Gauguin alkotói útkeresését, valamint bemutatja azt a szellemi-művészi fejlődést, amely által jelentős festővé vált.

25 órán keresztül énekeltek az Erkel Színház művészei és meghívott vendégei, a monumentális produkció alatt végül közel 500 musicaldal csendült fel.

Játékos utazásra invitálja a hangszerek világába a nézőket a székesfehérvári Vörösmarty Színház, a most bemutatott A kis hercegnő című új mesejátékában.

A pécsi Star Wars-nap leglátványosabb eseménye a 10 és 14 óra után nem sokkal induló felvonulás lesz mintegy félszáz jelmezes részvételével.

Premiert tartott a Kecskeméti Nemzeti Színház: bemutatták A három sárkány című vígjátékot. A mulatságos történet leginkább Kabos Gyula filmjéből ismert, most színpadon is látható Kecskeméten.

Tegnap este megtartotta díjátadó gáláját és bezárta kapuit az idei CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál. Ők lettek a 2026-os díjazottak.

Felavatták a nyolc új tag lábnyomát Budapesten az Operettszínház előtti Halhatatlanok sétányán, ahol már több mint 150 neves művész lábnyoma látható.