Magyar győzelem is született a Nemzetközi Emmy-díj gálán
Gera Marinát a Szász Attila rendezte, Örök tél című film főszerepében nyújtott alakításáért ismerték el.
Gera Marinát a Szász Attila rendezte, Örök tél című film főszerepében nyújtott alakításáért ismerték el.
Messze lemaradva második Az aszfalt királyai című életrajzi dráma Matt Damon és Christian Bale főszereplésével.
Sára Sándor a filmjeiben és a valóságban is mindig a lényegre koncentrált, azt láttatta a közönséggel.
Mindez egy romantikus, zenés filmben, amelyben a ’70-es évek olasz slágerei mai hangzással elevenednek fel.
A konyhaművészet segítségével egyre közelebb kerülnek az eleinte távolinak hitt kultúrák, és Cseng hamar a közösség egyik fontos és megbecsült tagjává válik.
Bemutató dátuma: 2019. november 14.
A filmben George Michael zenéje hallható, ráadásul eddig kiadatlan dalok is a legendás Grammy-díjas művésztől.
A Dévát a Titanic Filmfesztiválon mutatták be októberben, alternatív forgalmazásban november végétől már látható lesz, decembertől a mozik is vetítik.
Stephen King végre megírta kultikus regénye, A ragyogás folytatását, amely még szerinte is „túl félelmetes” lett.
Az év természetfotósa díjat elnyerő Daróczi Csaba a Lenergy – Az év természetfotósa 2019 pályázat anyagából rendezett kiállításon.
Noha a franchise hatodik darabja első lett a toplistán, 185 millió dolláros költségvetéséhez képest jóval többet, legalább 40 milliót vártak tőle a bemutató utáni első három napon.
A felvételen olyan óriási gospelslágerek hangzanak el, mint a Wholy Holy, a God Will Take Care of You vagy az Amazing Grace.