
Egy hét, száz kiállítás
Az idei program több eseménye is kapcsolódik a Bauhaus centenáriumához.

Az idei program több eseménye is kapcsolódik a Bauhaus centenáriumához.

A Millenium Háza másik szárnyában Zsolnay Kávéház nyílik. A csaknem hárommilliárd forintos beruházásból megújuló épületet ősszel vehetik birtokba a látogatók.

A kiállított anyag számos kapcsolódási pontot mutat a művész korábbi sorozataival.

A Rings on Water című formatervezési versenyt kézművesek, dizájnerek és művészeti iskolák számára hirdetik meg.

A Hellasz–Itália–Róma címet viselő, központi teremben a klasszikus ókor három legfontosabb művészeti hagyománya elevenedik meg.

A tavaszi tárlat nívódíját Drienyovszki János és Kurucz Petra szobrászművészek vehették át.

Kincsem sikerei máig felülmúlhatatlanok: az állat élete során 54 versenyen indult, és minden alkalommal győzött.

Többek között itt fogadták el 1849. április 14-én a Függetlenségi nyilatkozatot a Nagytemplomban.

A Szentendrétől Marosvásárhelyig – Aknay János a Szepessy-gyűjteményben című, a hónap végéig látogatható tárlat az életmű kiemelkedő munkáiból válogat.

A gyűjtemények legrégebbi, kézírásos gyarapodási naplói és leltárkönyvei mellett az Etnológiai Archívum fotó- és rajzgyűjteményének korai leltárkönyveiről is készült digitális másolat.

A fejenkénti bruttó 200 ezer forintos támogatás célja, hogy segítse a fiatal, tehetséges művészeket, és kedvező feltételeket teremtsen korszerű, színvonalas művek létrehozásához.

Trianon 100 éves évfordulójára készítettem el a tárlat anyagát, összesen 265 képet, amely könyvben is meg fog jelenni.