
15 pályamű érkezett a Kalevala-pályázatra
A kiírásra összesen 15 pályázat érkezett, amelyekből március 4-én nyílik kiállítás a Virág Benedek Házban található Tabáni Kuckóban.

A kiírásra összesen 15 pályázat érkezett, amelyekből március 4-én nyílik kiállítás a Virág Benedek Házban található Tabáni Kuckóban.

Újabb átadóval folytatódott a Miskolc Pláza által augusztusban indított Hétköznapi angyal című jótékonysági program.

100 ezer forint nyomravezetői díjat ajánlottak fel annak, aki segít a Szolnoki Művésztelep kertjéből ellopott három szobor megtalálásában.

Az Oxfordi Egyetem történésze szerint a világ legdrágább festményét, Krisztus portréját nem Leonardo da Vinci, hanem tanítványa, Bernardino Luini festette.

A három napon át tartó rendezvény illeszkedik a gyulai nyári idegenforgalmai szezonhoz, a Várszínház programjaihoz, és része az éves gyulai rendezvénysorozatnak.

A Lévay József Muzeális Könyvtárban különleges Lévay-relikviákat tekinthetett meg a közönség, többek között kiállításra került Lévay halotti maszkjának másolata, és Tompa Mihály félalakos, kőnyomatos képe is, amit Tompa nem sokkal halála előtt dedikált költőtársának.

A Barokk – Római – Pop-art című tárlatot szeptember 23-ig lehet látogatni a Nemzeti Múzeum Pulszky-termében.

Június 23-án a múzeum mind a négy kiállítóhelyén lesznek programok: a Szent István téri épületben Szekszárd egy eddig kevéssé bemutatott időszakáról, a két világháború közti korról nyílik időszaki kiállítás.

A Normcore a kortárs divatelmélet egyik kifejezése a végletesen egyszerű, szélsőségesen normális öltözködés eszköztárának leírására.

A Magyar Turisztikai Ügynökség pályázatot hirdetett Magyarország logójának és szlogenjének megalkotására.

A Sárközből származó főkötők, ingujjak, jegykendők hímzésmotívumai, Koszovóból a belgrádi múzeum anyagának részét képező kendők, tunikaszerű ingek, ingujjak gazdag hímzései láthatók a kiállításon.

Áder János államfő részvételével Visegrádon felavatták Görgey Artúr honvédtábornok bronz mellszobrát.