
Novemberben A Pál utcai fiúk és A padlás jubileumát ünneplik a Vígszínházban
A Pál utcai fiúk című produkció november 5-én a háromszázadik előadása mellett bemutatójának ötödik évfordulóját is ünnepli.

A Pál utcai fiúk című produkció november 5-én a háromszázadik előadása mellett bemutatójának ötödik évfordulóját is ünnepli.

A mindenszentek napi liturgiában a hívők a szentmise végén, a 10. századból származtatható lucernárium elnevezésű szertartáson minden halottra emlékeznek.

Egy vad szerelem története. Féltékenység, szenvedély, vonzalom, megcsalás és fordulatok a Miskolci Nemzeti Színház színpadán.

A Benyovszky, a szabadság szerelmese című musical bemutatója a Pesti Magyar Színházban. Lux Ádám Nilow kormányzó és Fésűs Nelly Szonja, a kormányzó felesége szerepében.

Árverésre bocsátják Shakespeare első fóliójának egy „rendkívül ritka” töredékét, amely a IV. Henrik első részét tartalmazza – adta hírül a The Guardian című brit napilap.

Dupla premier volt a Miskolci Nemzeti Színházban: a Bolha a fülbe című vígjáték, valamint Kasimir és Karoline szenvedélyes szerelmi története látható mostantól

Megnyílik a Magyarok – Fegyverek című új, időszaki kiállítás, emellett családi nappal, hangárlátogatással, történész söresttel is készül a Honvédelmi Minisztérium (HM) Hadtörténeti Intézet és Múzeum

Távmoziban és vidéki vetítésekkel folytatódik keddtől a 10. Szemrevaló/Sehenswert filmfesztivál, amely október 26-ig a Svájci Nagykövetség, az Osztrák Kulturális Fórum és a Goethe Intézet közös

Rendhagyó tanórán, beszélgetéseken és könyvbemutatókon idézik meg az 1956-os forradalom és szabadságharc történéseit a Nemzeti Emlékezet Hetén Hódmezővásárhelyen A 65. évfordulóra emlékezve csütörtökön Miklós Péter

27. alkalommal került megrendezésre a Veczán Pál Egyházzenei Kórustalálkozó. Öt napig szólt az ének Miskolcon és Tállyán a megújult evangélikus templomban.

Munkácsy Mihály Készülődés a papa születésnapjára című festménye a Munkácsy-kiállítás nyitónapján a győri Esterházy-palotában, a Rómer Flóris Művészeti és Történeti Múzeumban 2021. október 15-én. A

Számos nemzetközi és magyar szerző részvételével, magyar és világirodalmi könyvbemutatókkal, beszélgetésekkel, Könyves Sétákkal és egyéb programokkal várja a közönséget az idén tízéves Margó Irodalmi Fesztivál