
A Modern Art Orchestra hajókoncertje a Dunán
A Modern Art Orchestra ad koncertet Swingin’ on the Danube Festival címmel.

A Modern Art Orchestra ad koncertet Swingin’ on the Danube Festival címmel.

Nagy nehézségek árán, de megtartotta a Szerelmes Shakespeare című romantikus vígjáték bemutatóját a miskolci teátrum, pótolva a járványhelyzet miatt márciusban elmaradt premiert.

Ma ünnepli a katolikus egyház a legfontosabb Mária-ünnepet, Nagyboldogasszony napját.

Augusztusban és szeptemberben számos programmal, koncertekkel, színházi produkciókkal, humoresttel, neves szakemberek előadásaival várja a közönséget a Tokaj Fesztiválkatlan.

Sváby Lajos festőművész Kossuth- és Prima Primissima díjas alkotó életének 85. évében, hosszú betegség után halt meg.

,,Maga az a helyzet, hogy 2020-ban, a Trianoni nemzeti tragédia 100 éves évfordulójának évében kerül színpadra, már önmagában erőteljes szimbolikával bír.”

Az első Tisza-tavi Fesztiválon még nem, de a másodikon már itt tudtam lenni, és azóta felvállalom ezt a rendezvényt.

A szlovákiai Fülek római katolikus templomának belső felújítását dokumentáló fotókiállítás nyílik.

A társulat idén új tagokkal is bővült: Ivancsics Ilona, Frajt Edit és Rusz Milán mellett Nagy Péter János szerződik a színházhoz.

Templomokban, utcákon, tereken, különleges helyszíneken szólt az orgonazene szerte az országban. A kezdeményezés célja, hogy minél többen lehetőséget kapjanak az orgonamuzsika felfedezésére, a hangszer történelmének, működésének megismerésére.

Augusztus 7-én dal- és klippremiert tartott a Mobilmánia zenekar. A Holnap a roncsokból című számuk a karantén idején íródott, a hozzá forgatott klipben pedig a tagok home videói is láthatók.

Kilencvenhét éves korában pénteken elhunyt Reigl Judit Franciaországban élő Kossuth-díjas festőművész, az európai absztrakt expresszionizmus jelentős képviselője