
Bad Boys – Mindörökké rosszfiúk
Az eredeti főszereplők és az eredeti alkotók együtt garantálják, hogy az új Bad Boys lesz olyan vagány, mint az eddigiek voltak!

Az eredeti főszereplők és az eredeti alkotók együtt garantálják, hogy az új Bad Boys lesz olyan vagány, mint az eddigiek voltak!

Csabai László 1969-ben született Nyíregyházán, első elbeszéléskötetet A hiéna reggelije címmel 2006-ban jelent meg.

A felnőtt táncház alatt nem csak moldvai, hanem felcsíki dallamokra is táncolhattak a résztvevők.

Gelencsér Gábor az MTI kérdésére elmondta, a munka később is folytatódik majd: noha a kortárs filmek feldolgozása mindig nehezebb, a legfontosabb,

A védő, Sir Wilfrid Robarts szerepében Kern András debütál a Játékszínben. A rendező kiemelte, hogy a legfajsúlyosabb szerep a védőé a produkcióban.

Ősz Ilona festőművész Álmok az emberről című kiállításának megnyitója.

Nagyon sokféle szerepet játszottam. Komikus vagyok, meg karakterszínész egy hős bőrébe bújva.

Kollarik Tamás emlékeztetett arra, hogy a Magyar Média Mecenatúra Programban támogatott filmek több mint 400 rangos hazai és nemzetközi díjat gyűjtöttek be.

Az ifj. Richter József-Merrylu Richter magyar akrobatapáros, valamint a kínai China National Acrobatic Troup nyerte a XIII. Budapest Nemzetközi Cirkuszfesztivált.

Közép-európai idő szerint ma délután hozza nyilvánosságra az amerikai filmakadémia az idei Oscar-díjak jelöltjeinek listáját.

Misa Majszkij csellóművész első ízben lép fel együtt Magyarországon két gyermekével, Lili Majszkij hegedűművésszel és Szása Majszkij zongoristával.

Miskolcon a Tudomány és Technika Házában nyílt kiállításon 20 ázsiai képzőművészeti technikával készült csendélet és tájkép kalligráfiák között Konfuciusz bölcsességei mellett Petőfi Sándor Szabadság, szerelem! verse is olvasható.