
A Hunyadi Lászlóval tér vissza az Opera Kárpátaljára
A koncertszerű Hunyadi László-produkció azonos szereposztással, egy héttel később, szeptember 7-én a tatai Angolkertben található Szabadtéri Színpadra is ellátogat.

A koncertszerű Hunyadi László-produkció azonos szereposztással, egy héttel később, szeptember 7-én a tatai Angolkertben található Szabadtéri Színpadra is ellátogat.

A miskolci teátrumban szeptemberben és októberben már hat új bemutatót láthat a közönség hangzott el az évadnyitón

A színpadon egyszerre húsz pár táncol, így az előadások rendkívül látványosak és dinamikusak.

Idén két új helyszín is bekerült a programba: két színházi előadást a felújított Rózsakert Szabadtéri Színpadon tartanak, a szintén megújult Bencs-villában pedig irodalmi estekre és szórakoztató előadásokra invitálják a látogatókat.

Őri László, Pécs alpolgármestere azt mondta, a Pécsi Nemzeti Színház magas szakmai színvonalat képvisel, a színházlátogatók száma emelkedik.

Cseke Péter a nyári előadásokat összegezve elmondta: a Városmajori Szabadtéri Színpadon és a veszprémi operettfesztiválon nagy sikerrel játszották az Állami áruházt.

Orosz Ákos rengeteg dolgot csinál: játszik, rendez, forgat és a zenekara útját egyengeti.

Nagy Brigitta, az év felfedezettje díjat elnyert Acoustic Planet együttes énekese a díjátadáson.

A Budavári Palotában a 33. Mesterségek Ünnepén mintegy ezer kézműves mester mutatkozik be.

A kategóriák öt-öt jelöltjét egy zenészekből, producerekből, zenei szerkesztőkből, újságírókból, koncert- és fesztiválszervezőkből álló, csaknem száz tagú szakmai grémium választotta ki, a végeredményt a szakmai grémium és a közönség szavazatainak összessége adja.

A szervezők korábbi közlése szerint Tolcsvay László szimfonikus zenekarra komponált műve, az Új magyar rapszódia kimondottan erre az alkalomra született.

Luis Fonsi koncertje a Budapest Sportarénában.