
Óriási az érdeklődés a beregszászi színház előadásai iránt
A nyitás után ismét közönség előtt játszhat a társulat. Ferenci Attilának már nagyon hiányzott a színpad, és boldog, hogy újra nézők előtt játszhat.

A nyitás után ismét közönség előtt játszhat a társulat. Ferenci Attilának már nagyon hiányzott a színpad, és boldog, hogy újra nézők előtt játszhat.

Idén online filmesttel, régi és új magyar filmek vetítésével, valamint online animációs minifesztivállal ünneplik a magyar film születésének 120. évfordulóját.

Bodoky Márk idén óriási meglepetést kapott születésnapjára.

Új időpontban, május 7. és 24. között ingyenes streamkoncertekkel, ősbemutatókkal, Európa neves hangversenytermeiből közvetített produkciókkal, online várja a közönséget a Bartók Tavasz Nemzetközi Művészeti Hetek.

Újra lecsap a sarat taposó bakancsos album!

Kilencvenéves korában szombaton elhunyt Soproni József, a Zeneakadémia volt rektora, a Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth-díjas zeneszerző-zenepedagógus, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem professor emeritusa –

Egymillió forint felett kelt el Rippl-Rónai József Fifike Lazarine-nal és Anellával című akvarellje a Virág Judit Galéria kizárólag grafikai munkákat felvonultató péntek esti online árverésén.

Marion Cotillard-ral és Adam Driverrel a főszerepben, a francia Leos Carax angol nyelvű, Annette című zenés filmjével kezdődik július 6-án a 74. cannes-i fesztivál –

Tarolt az Arrange Service, közönségdíjas lett a Torz az országos verseny miskolci fordulójában, a Helyfoglalón.

Április 17-én, szombaton tartják az országos verseny megyei fordulóját, a Helyfoglalót. A legtöbb voksot gyűjtő előadó MIKOM-díjat kap.

Népviseletek, népi motívumok modern ruházattal és kiegészítőkkel való kombinálására és a végeredmény dokumentálására, megosztására buzdítja az érdeklődőket a mohácsi Kanizsai Dorottya Múzeum a népviselet napjához

Április 11-én, József Attila születésnapján ünnepeljük a magyar költészet napját. 1900-ban ezen a napon született Márai Sándor is.