
Tizenhárom bemutatót tart az új évadban a kecskeméti teátrum
Minden műfaj jelen lesz a 2024/25-ös évadban.

Minden műfaj jelen lesz a 2024/25-ös évadban.

A család közlése szerint a művészt álmában érte a halál.

Alkotók és színházi társulatok jelentkezhetnek az Országjárás alprogramra

40 évvel az első szegedi elóadás után ismét a Dóm színpadon látható

Júliusban kezdődnek a programok és augusztus közepétig tartanak majd

A Fra Diavolót hetven év után vitte újra színre Szinetár Miklós rendező

Szeptember 30-án debütál a Broadwayn a McNeal című új darab főszerepében

Meglepetések és ősbemutatók várnak a miskolci színház következő évadában

A március 30-án elhunyt Tordy Géza helyére választották Kulka Jánost

Hetedik alkalommal rendezi meg Miskolc a Horizont fesztivált, április 23. és 27. között

Színpadon a Leonce és Léna, valamint az Ivanov a Miskolci Nemzeti Színházban

Kubai, olasz, finn és magyar társulatok előadásai láthatók április 27. és május 11. között