
Vidnyánszky Attila a Bánk bánról
,,Maga az a helyzet, hogy 2020-ban, a Trianoni nemzeti tragédia 100 éves évfordulójának évében kerül színpadra, már önmagában erőteljes szimbolikával bír.”

,,Maga az a helyzet, hogy 2020-ban, a Trianoni nemzeti tragédia 100 éves évfordulójának évében kerül színpadra, már önmagában erőteljes szimbolikával bír.”

A társulat idén új tagokkal is bővült: Ivancsics Ilona, Frajt Edit és Rusz Milán mellett Nagy Péter János szerződik a színházhoz.

Csak egy részét hirdeti meg a következő évadnak a Pécsi Nemzeti Színház a járványhelyzet miatt.

A Madách Színház egy évtizede sokat tesz azért, hogy a musical műfaja megújuljon, e cél érdekében hirdették meg pályázataikat, amelyeken jelentős művek születtek.

A járványhelyzet miatt a fesztivál előadásainak többségét idén Újszegeden láthatja a közönség, a Dóm téren.

A műsorban szerepel Kálmán Imre Csárdáskirálynője, koncertet ad a Budapest Klezmer Band Szinetár Dórával, Kern András a Lövölde tér című estjét adja elő.

Horányi László elmondta, a trianoni békediktátum aláírásának századik évfordulója alkalmából érkeznek társulatok, művészek és produkciók Temesvárról, Beregszászról, Marosvásárhelyről, Zentáról, Komáromból és Pozsonyból.

Pachmann Péter televíziós műsorvezető Lillafüreden forgatott klipjének egyik szereplőjével, a Miskolci Nemzeti Színház primadonnájával a forgatás után beszélgettünk.

Az új évad első bemutatója október 3-án Friedrich Dürrenmatt Az öreg hölgy látogatása című műve lesz a nagyszínpadon.

Ezen a nyáron is elindulnak a Színházi hajójáratok. Szombaton és vasárnap délelőttönként újra lesznek ingyenes családi és gyerekprogramok

A főszerepekben két Kossuth-díjas művész láthat egy nézőt. A címszereplőt Zsótér Sándor, az Halál és a Bölcs kezelő Hegedűs D. Géza alakjában.

Mint írják, a következő évad a szokásosnál korábban indul. Az, hogy akkor milyen egészségügyi előírásokat látnak hasznosnak, nagyban múlik az elkövetkező hetek fejleményein.