
Mohácsi János rendező: „Színházat nem lehet online csinálni”
A karantén utáni első bemutató kapcsán beszélgettünk a rendezővel a Miskolci Nemzeti Színházban.

A karantén utáni első bemutató kapcsán beszélgettünk a rendezővel a Miskolci Nemzeti Színházban.

Európában elsőként tart premiert a járványhelyzet kihirdetése óta a Miskolci Nemzeti Színház június 12-én.

Barnák László főigazgató elmondta, a csonka évadban is több mint 91 ezer nézőt fogadott a színház, és tovább emelkedett a teátrum bérleteseinek száma.

Öt bemutatót tervez a jövő évadban a Budapesti Operettszínház, amely A mosoly évadára készül.

Június 16-án, 17-én és 18-án bérletes előadásait pótolja a Veszprémi Petőfi Színház.

Színészek McDonagh A kripli című fekete komédiájának olvasópróbáján a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház kamaratermében.

Elhunyt Földi Teri, Jászai Mari-díjas színművész.

A nyitógála után egy hónapon keresztül minden este ingyenes előadások várják a publikumot, majd a Cervinus Teátrum fesztiválja következik.

A Miskolci Nemzeti Színház 200 néző előtt tartja meg az első új színházi bemutatóját június közepén a szabadtéri színpadon.

Kilenc bemutatót, köztük öt nagyszínházi premiert tervez a jövő évadban a miskolci teátrum. Online sajtótájékoztatón ismertette a következő szezon programját a Művészeti Tanács.

Befejeződtek az online közvetítések. A társulat innentől kezdve minden energiájával azon dolgozik, hogy nagyszerű előadásokat varázsoljon a színpadra, és minél hamarabb személyesen is találkozhasson a közönséggel.

Mentőcsomagot szerveznek Németországban a koronavírus-járvány miatt bevétel nélkül maradó szabadúszó művészeknek a szövetségi kormány.