Ma kezdődik a BÁBU Fesztivál a Budapest Bábszínházban
A fesztivál keretében hirdetik ki a fiatal írók számára kiírt drámapályázat végeredményét is.
A fesztivál keretében hirdetik ki a fiatal írók számára kiírt drámapályázat végeredményét is.
„Ez az előadás egy megemlékezés a mindenkori ártatlanokra, illetve azokra, akik nem ragadtak volna fegyvert, ha lett volna választásuk” – mondta Szárdár Tagirovszkij.
A Thália Színház ma már állandó társulattal, komoly művészeti koncepcióval és sokszínű repertoárral rendelkezik.
Vidnyánszky Attila elmondta: 2023-ban, Madách Imre születésének kétszázadik évfordulóján, szeretnék megrendezni a Színházi Olimpiát.
A darabot Tarnóczi Jakab rendezésében 2019. szeptember 28-án mutatják be.
Bemutató időpontja: 2019. október 26., Vígszínház.
A Radnóti Színház 10 című előadása emellett a legjobb színházi zene díját is begyűjtötte, a zeneszerző Cári Tibor volt.
Lehár Ferenc remekműve, a Luxemburg grófja indította a Miskolci Nemzeti Színház új évadát.
A magyar dráma napját Madách Imre Az ember tragédiája című művének 1883. szeptember 21-i ősbemutatójára emlékezve 1984 óta rendezik meg ezen a napon.
Ma van a Színházak éjszakája. Idén is számos vidéki színház csatlakozik a budapesti rendezvényhez.
Az esemény egész ideje alatt a társulat színészei csatlakoznak a szervezési osztályhoz, és maguk árulják a színház soron következő előadásainak jegyeit.
Magyarországon először a Centrál Színházban szólal meg a mű a szerző, A. R. Gurney eredeti szándékai szerint.