
Budapesti Operettszínház: Műsoron a Diótörő
Péntektől látható a Budapesti Operettszínházban a Diótörő című klasszikus balett.

Péntektől látható a Budapesti Operettszínházban a Diótörő című klasszikus balett.

Minden fővárosi színház kapott támogatást, köztük a Katona József társulata is, ahol a mai napig semmilyen következménye nincs a Gothár-ügynek – áll a közleményben.

A Miskolci Nemzeti Színházban Gálahangversenyen gyönyörködhettünk újra a Bartók Plusz Operafesztivál „Ezrek operája” sorozatában bemutatott nyolc mű dallamaiban.

Az Alice az ágyban stúdióelőadás bemutatóját szombaton tartják a Kolozsvári Állami Magyar Színházban, Porogi Dorka rendezésében, Kézdi Imola főszereplésével.

A szereplők között látható Wunderlich József, Waskovics Andrea, Ember Márk , Szilágyi Csenge, Ertl Zsombor egyetemi hallgató, Hegedűs D. Géza és Balázsovits Edit.

A Szabad ország, szabad város, szabad művészet címmel, a szabad színházakért, a kultúra függetlenségéért tartott demonstráció.

Aki olvasott már Agatha Christie-krimit, sejtheti, hogy a Monkswell-ház lakóinak mindegyike titkol valamit…

Az 1988 óta folyamatosan repertoáron lévő darab ezredik előadása tavasszal lesz.

A Hegedűs a háztetőn című musical bemutatóját tartották pénteken este a Miskolci Nemzeti Színházban.

A három részből álló beruházás keretében megépül egy színháztörténeti múzeum, megszépül két belvárosi közterület és folytatódik a Kállay-kúria fejlesztése.

A tervek szerint három évig játszanák az új produkciót és ez alatt csaknem száz előadást láthatna a közönség.

A darabban az ősi tradíciókat tükröző dalok mellett megjelennek a 21. század hatásait is magukban foglaló új alkotó formációk, stílusbeli újítások, átdolgozások.