
Ember Márk személyesen telefonált A trón című előadás nézőinek
Ember Márk telefont ragadott és maga tájékoztatta az előadásra jegyet váltott nézőket

Ember Márk telefont ragadott és maga tájékoztatta az előadásra jegyet váltott nézőket

Az Amadeust és az Isteni színjátékot mutatja be a Szegedi Kortárs Balett a következő évadban.

Tarolt a Nikola Tesla – végtelen energia című magyar produkció Dél-Koreában.

Az 5 pályázó közül Dolhai Attila nyerte el a székesfehérvári színház igazgatói posztját.

Két díjat sikerült nyernie a miskolci teátrumnak az Országos Színházi Találkozón.

Csaknem 90 ezer nézőt fogadott az Örkény Színház az évadban

608 előadására mintegy 350 ezer néző váltott jegyet.

A zenés és prózai színház sztárjai lépnek színpadra az operettgálán.

Színes programkínálattal várják a látogatókat szombaton.

Szeptember 4. és 8. között Pécs lesz a tánc fővárosa.

Több mint 120 ezren látogattak el a teátrumba a 2024/25-ös évadban.

Verseken, dalokon keresztül betekintést engedett az életébe.