
Megújul a Győri Nemzeti Színház és környezete
Hat pályamű érkezett a győri színház felújításának tervpályázatára, a bírálóbizottság a legizgalmasabbat választotta.

Hat pályamű érkezett a győri színház felújításának tervpályázatára, a bírálóbizottság a legizgalmasabbat választotta.

A komédia kapja a főszerepet a Soproni Petőfi Színház 2018-2019-es évadának műsorában, amelyben tizenöt premiert tartanak.

Idén június 8. és 17. között kerül megrendezésre a miskolci Bartók Plusz Operafesztivál

Nem hivatalos versmondók jelentkezhetnek a Nemzeti Színház szavalóversenyére magyar költők már megjelent költeményeivel, összesen négy verssel.

A március 20. és 25. között zajló színházi rendezvényen tizenkét romániai és magyarországi társulat összesen tizennégy előadást mutat be Nagyváradon.

Felújított koreográfiával tér vissza a Magyar Nemzeti Balett repertoárjára A bahcsiszeráji szökőkút, amely március 16-tól öt alkalommal látható a budapesti Erkel Színházban.

Peter Brook 93 évesen újra rendez Párizsban: a kortárs színház egyik legjelentősebb alkotója ezúttal saját színdarabját vitte színre, amelyet egy több mint hetven évvel ezelőtti afganisztáni útja ihletett.

A 2018/2019-es évadban 14 különböző bérlettel, sorozatok folytatásával és egy különleges VR (virtuális valóság) házbemutató-túrával várja a közönséget a Müpa.

Mennyei hang! címmel tart bemutatót a Játékszín: „a világ legrosszabb és legboldogabb” operaénekesnőjéről szóló vígjátékot Bánsági Ildikó és Gálvölgyi János főszereplésével, Bagó Bertalan rendezésében április 28-án tűzi műsorra a színház.

Victor Hugo romantikus darabját Zsótér Sándor állította színpadra a miskolci Játékszínben. A Kossuth- és Jászai-díjas rendezőt jól ismerik a borsodi megyeszékhelyen, hiszen fiatalon rengeteget dolgozott itt.

Mozart Varázsfuvolájának bemutatóját tartották a Miskolci Nemzeti Színházban, Rusznyák Gábor rendezésében láthatta a közönség.

Játszott már a miskolci színházban, de most egy msáik társulat előadásával érkezett.