
Újabb kiváló zenész távozott: Bergendy István
81 éves korában koronavírus-fertőzés szövődmények következtében elhunyt Bergendy István Liszt Ferenc-díjas szaxofonos, zeneszerző, a Bergendy együttes alapítója.

81 éves korában koronavírus-fertőzés szövődmények következtében elhunyt Bergendy István Liszt Ferenc-díjas szaxofonos, zeneszerző, a Bergendy együttes alapítója.

1980. december 8-án New Yorkban egyik fanatikus rajongója, Mark David Chapman lelőtte az ismert zenészt, de előtte még autogramot kért tőle.

Öt budapesti, valamint egy felvidéki helyszínen rendeznek online koncerteket a Jazznap.hu-n magyar eseményein.

69 évesen elhunyt Balázs Fecó Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas énekes, zeneszerző, a Korál együttes alapítója, a hazai zenei élet egyik legmeghatározóbb alakja.

Idén is tíz fiatal tehetség vehette át a Junior Prima Díjat zeneművészet kategóriában csütörtökön.

Basszusgitárosa halálhírét szombaton délután jelentette be az Omega a Facebook-on. Mihály Tamás néhány nappal élte túl Benkő Lászlót.

A 77 évesen elhunyt Benkő László, Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas művész úttörője volt a hazai szintetizátoros zenének, és végigkísérte a magyar rocktörténet első hat évtizedét.

A fesztiválon hétfőtől szombatig koncertet ad a lengyel Marcin Dylla, a csehv Pavel Steidl, a szlovák Karol Samuelcik és Csáki András.

Jövő nyáron Magyarországra érkezik a világhírű brit zenekar. Fellépésükre június 9-én a Groupama Arénában kerül sor – amennyiben a koronavírus is engedi.

Új videója bemutatásával, rajongói körében ünnepelte születésnapját a debreceni Roncsbárban a Tankcsapda. Szerdán este láthatta először a közönség a zenekar „Ülj le mellém” című dalához készült klipet

A Budapesti Fesztiválzenekar (BFZ) – egyetlen magyar együttesként – bekerült a világ tíz legjobb szimfonikus zenekara közé a BBC klasszikus zenei magazinjának listáján.

A Stairway to Heaven nem a Spirit nevű rockegyüttes 1968-as Taurus című dalának másolása, a két dallam között nincs alapvető egyezés.