
Megnyerte az ellene indított pert a Led Zeppelin
A Stairway to Heaven nem a Spirit nevű rockegyüttes 1968-as Taurus című dalának másolása, a két dallam között nincs alapvető egyezés.

A Stairway to Heaven nem a Spirit nevű rockegyüttes 1968-as Taurus című dalának másolása, a két dallam között nincs alapvető egyezés.

Gyöngyösi Levente készített szimfonikus átiratot Szörényi Levente-Bródy János rockoperájából, amit operaénekesek közreműködésével mutatnak be az Erkel Színházban.

Szüts Apor kompozíciója a litvániai Future Symphony Competition versenyen közönség-díjas lett, valamint elnyerte a zenekar által alapított díjat is.

A Raktárkoncert-sorozat csaknem 200 fellépője közül már színpadra lépett Balázs Fecó, Tóth Gabi, Tóth Vera, Demjén Ferenc, a Skorpió, az Edda, a Neoton Família.

Facebook oldalán tájékoztatott a zenekar: az alapítók döntése alapján a Holdviola jelenlegi formájában megszűnik létezni.

Pitti Katalin Liszt Ferenc-díjas operaénekes koncertje a Nemzetközi Fúvós Napok Fesztiválon.

Már megtekinthető a Nem hittél bennem című dal videóklipje, amit saját forgatókönyve alapján Pachmann Péter rendezett.

Demjén Ferenc Kossuth-díjas zeneszerző, előadóművész koncertje a Margitszigeti Szabadtéri Szinpadon.

A Modern Art Orchestra ad koncertet Swingin’ on the Danube Festival címmel.

Az első Tisza-tavi Fesztiválon még nem, de a másodikon már itt tudtam lenni, és azóta felvállalom ezt a rendezvényt.

Templomokban, utcákon, tereken, különleges helyszíneken szólt az orgonazene szerte az országban. A kezdeményezés célja, hogy minél többen lehetőséget kapjanak az orgonamuzsika felfedezésére, a hangszer történelmének, működésének megismerésére.

Augusztus 7-én dal- és klippremiert tartott a Mobilmánia zenekar. A Holnap a roncsokból című számuk a karantén idején íródott, a hozzá forgatott klipben pedig a tagok home videói is láthatók.