
Élménnyé tenni a zenét
A cél, hogy a gyerekek kiscsoportos koncerteken, kismesterkurzusokon tapasztalhassák meg a zene élményét.

A cél, hogy a gyerekek kiscsoportos koncerteken, kismesterkurzusokon tapasztalhassák meg a zene élményét.

Koncert a Balaton Sound fesztiválon.

Sting Magyarországon adott koncertet.

Dargay Marcell és Horváth Csaba El valahová című operájának ősbemutatóját pénteken tartják Horváth Csaba rendezésében.

A rendezvényszervezők által beküldött listák szerint a tavalyi könnyűzenei koncerteken a megszólaló dalok háromnegyede magyar szerzemény volt.

Az esti koncerten Vivaldi és Bach művei szólalnak meg.

A Backstreet Boys a Papp László Sportarénában koncertezett.

A koncertsorozat nyitó előadása július 4-én lesz a ciszterci templomban.

Az esti koncertek mellett nyilvános mesterkurzusokat valamint hangszerkiállítást és -vásárt is rendeznek.

Két kategóriában már korábban kiderültek a győztesek: az év felfedezettje az Acoustic Planet, az év dala Pápai Joci Az én apám című száma lett.
Idén is közlekednek fesztiválbuszok a pécsi vasútállomás és az orfűi strand buszmegálló között. A buszok csak a két végállomáson állnak meg.

Miskolc a térség szellemi központja az operák fővárosa. Elkezdődött a Bartók Plusz Operafesztivál