
BÉT: az OTP és a Mol húzta fel a BUX-ot
A részvénypiac forgalma 8,4 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek a szerdai záráshoz képest.

A részvénypiac forgalma 8,4 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek a szerdai záráshoz képest.

A Gazdaságvédelmi Akcióterv egyik fontos eleme a KFI szektor magasan képzett szakembereinek munkában tartása, hiszen ez elengedhetetlen a gazdaság újraindításához.

Több évtizede nem tapasztalt ütemű fellendülés indulhat az idén a világgazdaságban, miután a koronavírus elleni globális oltások kiteljesedésével várhatóan megkezdődik az élet visszatérése a normális kerékvágásba. Sőt, akár új aranykort is hozhatnak el az oltások.

Novák Katalin videójában azt mondta: a programmal az a céljuk, hogy mindenkinek biztos fedél legyen a feje fölött.

A közlemény szerint a szerződés része mind a budapesti telephelyű központi eszközök, mind a külképviseleti eszközök gyártói supportja.

A forint az euróhoz képest gyengült, a frankkal és a dollárral szemben viszont erősödött szerda reggel a bankközi piacon. Hét órakor az eurót 364,74 forinton

Hatalmas változást hozhat az e-jótállás bevezetése az ITM szerint.

Jól teljesít a BUX: a részvénypiac forgalma 7,1 milliárd forint volt, a vezető részvények a Mol kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest.

Több mint 700 millió forintot ajánl fel, akár jótékonysági célra, kgfb típusú ügyfeleinek a Groupama Biztosító, amely azzal indokolta a gesztust, hogy a koronavírus-járványban csökkent az autóhasználat, így a balesetek száma is.

Nem csökkentik, de az egységes bértörvény kiértékeléséig befagyasztják a közalkalmazotti béreket Romániában a 2020. decemberi szinten – közölte Florin Citu miniszterelnök hétfőn.

A részvénypiac forgalma 6,9 milliárd forint volt, a vezető részvények a Magyar Telekom kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest.

Némileg lassult a koronavírus-járvány miatt a magasabb hústartalmú, nem műbélbe töltött, drágább virslik iránti kereslet erősödése.