
A magyar gazdaság 5,8 százalékos visszaesése várható az idén
Számításuk szerint a magyar gazdaság harmadik negyedévi csökkenése 5-6 százalék között, a negyedik negyedévi mérséklődés pedig 5 százalék körül lehet.

Számításuk szerint a magyar gazdaság harmadik negyedévi csökkenése 5-6 százalék között, a negyedik negyedévi mérséklődés pedig 5 százalék körül lehet.

A teszt végeredményéről összefoglaló kiadvány készült a gazdálkodók számára.

A magyar ellenzékről a miniszterelnök úgy fogalmazott: „be van darálva és be van töltve, a szélsőjobbtól a kommunistákig, és ott vannak egy bélben.

A kabinet várakozása szerint jövőre a gazdaság teljesítménye már 7,2 százalékkal növekedhet, a koronavírus okozta károk helyreállítását célzó európai uniós alap forrásait hozzáadva pedig elérheti a 9,3 százalékos emelkedést is.

Csányi Sándornak, az OTP Bank elnök-vezérigazgatójának a tőzsde igazgatósága a 25 év elismeréseként a hazai tőkepiac fejlesztéséért életműdíjat adományozott. Az életműdíjat Patai Mihály, a BÉT elnöke adta át.

Erősödött a forint a főbb devizákhoz képest a nemzetközi bankközi devizapiacon kedden.

Csökkentette 20 éves kereskedelmi kilátásait a Boeing, az amerikai repülőgépgyártó szerint 200 milliárd dollárral szűkül majd a piac.

A babaváró hitel megjelenése alapvetően rendezte át a piacot, és duplájára emelte a felújítási célra felhasználható banki forrásokat.

A részvénypiac forgalma 8,5 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest.

Pafféri Zoltánt kérte fel a Volánbusz Zrt. elnök-vezérigazgatói posztjára 2020. október 5-vel Homolya Róbert.

A részvénypiac forgalma 6,5 milliárd forint volt, a vezető részvények a Richter kivételével erősödtek a pénteki záráshoz képest.

A befektetőket megnyugtatták azok a beszámolók, hogy jobban van az új koronavírussal megfertőződött amerikai elnök, és már hétfőn kiengedhetik a kórházból.