
BÉT: Ismét csökkent a BUX
A részvénypiac forgalma 7,2 milliárd forint volt, a vezető részvények az OTP kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest.

A részvénypiac forgalma 7,2 milliárd forint volt, a vezető részvények az OTP kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest.

Az orosz pénzügyminisztérium honlapjára kedden felkerült közlemény szerint az exportvám tonnánként 2,1 dollárral 45,40 dollárra csökken.

Magyarországon az internetes vásárlások tranzakciószáma 43 százalékkal, az értéke pedig közel 50 százalékkal bővült az idén április-júniusban.

A részvénypiac forgalma 7,8 milliárd forint volt, a vezető részvények a Magyar Telekom kivételével gyengültek az előző napi záráshoz képest.

A hivatalosan szeptember végén létrejövő új régiókban mindezzel párhuzamosan több mint tucatnyi ingatlanfejlesztést nyilvánított kiemelt állami beruházássá a kabinet.

A térség bruttó hazai terméke 2021-ben lényegesen elmarad majd a még a vírusjárvány előtt lefektetett prognózisokban jelzetthez képest, vagyis „V” alakú fellendülésre nem lehet számítani

A közlés szerint a tavalyi év végéhez képest az államadósság 7 százalékponttal nőtt, ugyanis 2019 végén ennek értéke 373,5 milliárd lej volt, ami a GDP 35,2 százalékának felelt meg.

Aki a felszólítás ellenére sem takarja el az orrát, száját, az utazásból való kizárást kockáztatja, a szabálytalanul utazót ugyanis leszállítják a vonatról.

A részvénypiac forgalma 6,7 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek a pénteki záráshoz képest.

Népszerű a Szedd magad akció. A kezdeményezésben részt vevő helyszíneket, gazdaságokat, kertészeteket a Gyümölcsvadász weboldal listázza.

A GKI fogyasztói bizalmi indexe az áprilisi zuhanást követően három hónapon át lassuló ütemben, de emelkedett, augusztusban és szeptemberben viszont a várakozások kissé romlottak.
A rendezvényen az utazásszervezők, utazási irodák, idegenvezetők, fuvarozók és szállásadók nevében szólaltak fel vállalkozók.