
Tematikus állásközvetítő portál indult
A kommunikációs iparágra specializálódott, online állásközvetítő portált hozott létre a Magyarországi Kommunikációs Ügynökségek Szövetsége.

A kommunikációs iparágra specializálódott, online állásközvetítő portált hozott létre a Magyarországi Kommunikációs Ügynökségek Szövetsége.

A részvénypiac forgalma 9,5 milliárd forint volt, a vezető részvények ára vegyesen változott az előző napi záráshoz képest.

A közleményben rámutatnak arra is, hogy a mostani kiugró cégalapítás egy újabb érdekes jelenséget is produkált; az országban júliusban nőtt a cégek száma.

A társaság az alapi palackozóban naponta nyolc óra alatt 10 100 üveg ásványvizet tud előállítani – tette hozzá.

A szakképzésben és a felnőttképzésben is igényelhető lesz a diákhitel jövő áprilistól.

Mintegy 8 százalékkal 1177 millió literre csökkent az ásványvizek, ízesített vizek, szénsavas üdítőitalok, gyümölcslevek és jegesteák eladott mennyisége.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 350,25 pontos, 0,97 százalékos emelkedéssel, 36 302,78 ponton zárt hétfőn.

Óriási mennyiségű (több százezer tonna) tavalyi burgonya maradt a nagy termelő országok piacán, illetve a feldolgozó vállalatok raktáraiban.

A kínai statisztikai hivatal hétfőn közzétett adatai szerint a fogyasztói árindex 2,7 százalékkal bővült júliusban az előző év azonos időszakához képest.

Jelenleg alsó erjesztésű, világos Pilseni és Lager típusú söröket gyártanak, de a technológia alkalmas a felső erjesztésű sörök előállítására is.

Budapest szenvedi meg leginkább a koronavírus-járvány miatti visszaesést a turizmusban

Emelkedő forgalom mellett erősödött a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten.