
Júliusban a fogyasztók kilátásai javultak
A GKI által, az unió támogatásával végzett felmérés szerint a júliusi GKI konjuktúra indexe enyhe emelkedést jelez.

A GKI által, az unió támogatásával végzett felmérés szerint a júliusi GKI konjuktúra indexe enyhe emelkedést jelez.

Erősödött a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben hétfő reggelre a péntek estihez képest.

Szeptember 24-én rendezik meg a Cégek Éjszakáját, a rendhagyó karriernapon.

Szerdán a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) a foglalkoztatottság és munkanélküliség április-június közötti gördülő negyedéves adatait közli.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 463,75 pontos, 1,30 százalékos csökkenéssel, 35 107,97 ponton zárt pénteken. A részvénypiac forgalma 5,4 milliárd forint volt, a vezető

A közeljövőben 30 milliárd forint értékű pályázati lehetőség nyílik a kertészeti ágazatnak, ezt egyebek mellett hűtőházra, osztályozó- és csomagolóberendezésekre lehet fordítani.

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 137,83 pontos, 0,39 százalékos emelkedéssel, 35 574,22 ponton zárt csütörtökön. A részvénypiac forgalma 8,2 milliárd forint volt, a

Júniusban már enyhén élénkült a gazdaság, de a második negyedévi GDP így is 10 százalékkal csökkenhet éves összehasonlításban, a második fél évben pedig 5 százalékkal

Az elmúlt ötven év legrosszabb méztermése várható idén, az átlag termés harmada vagy negyede lett csak az idei – közölte az Országos Magyar Méhészeti Egyesület
Várakozásokon felül alakult a nürnbergi GfK gazdaságkutató intézet augusztusi németországi fogyasztói hangulatindexe, részben annak hatására, hogy a kormány gazdaságnövelő intézkedéseinek részeként csökkentette az áfát. A

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 51,76 pontos, 0,15 százalékos csökkenéssel, 35 436,39 ponton zárt szerdán. A részvénypiac forgalma 7,1 milliárd forint volt, a vezető

A tervezettnél több agrártámogatást kap Magyarország az Európai Uniótól, mint amire számítani lehetett